Jelenlegi hely

Ki milyen filmet látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Szerintem egy baromi jó filmtörténeti utazás végiggyalogolni az összes Bondon szép sorban, én csak ajánlani tudom. Nem mondom, hogy mindegyik részt szeretni fogod (ó, dehogy fogod), de egyedi élmény.

A Moore-filmek egyébként kb. mind olyanok, mint a The Spy Who Loved Me (az előtte lévő kettő egy picit kevésbé, sanszos, hogy neked azok jobban bejönnének), sőt, tulajdonképpen azt a filmet tartják a Moore-éra csúcsának is. Én mondjuk az Aranypisztolyos férfit sokkal jobban csípem, mert Christopher Lee egy intézmény.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Asszem pont ott maradt nekem is felbe a nezes vagy a moonrakernel (annakidejen max pierce brosnantol lattam par reszt) a jo kis elso Moneypenny csunyan megoregedett a reszek soran :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Nekem a moonraker maradt meg igazán.
Az apámék munkahelyén meg lett véve eredeti vhs-n pár másik filmmel együtt és ezt valamiért sokszor megnéztem. Ez volt az első bond film amit láttam

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=9iP2lTkUvEw
Szerk: Összességében nekem a kedvenc Bond-filmem a Skyfall egyébként, és az a fura ebben, hogy lehet, hogy azért, mert láttam az összeset (kurva jól rájátszik arra, hogy milyen régi a széria). Egyszerűen bármikor meg tudom nézni azt a filmet, kb. kívülről fújom már, ezért nem is értem, hogyan lett Mendestől olyan semmilyen a Spectre. Lehet, hogy mindent belerakott a Skyfallba, a folytatásra meg már nem maradt kakaó?

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



ez a jelenet WTF? :DDD Ez komolyan egy James Bond filmben volt? :D Te jó ég.



propaganda célokat szolgálva készült: németek újrafelfegyverzése és NATO tagságának népszerűsítése.

rwurl=https://media.tenor.com/images/a93688a92b1489f14f5533dd9a0d7de2/tenor.gif
Ja, amúgy pont a Halál 50 órája propaganda film, csak úgy csorog belőle.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



mert szerinted nem az? Csak véletlen, hogy az NSZK '55-ös NATO csatlakozása után 2 évvel hirtelen a németeket tök emberien, "hozzánk hasonlóan" ábrázolták egy háborús filmben? :D



A james bond filmek szerintem mindig is a vérciki vérgagyi kategóriák voltak, csak azért nem mondta rá senki, hogy ez egy bé, vagy zsé kategória, nehogy butának tűnjön... kb mint az oszkár díj. Elitista kisujjeltartó okoskodásra kiváló, de amikor a kategóriának(dzsémszbond mint olyan) tulajdonítanak értéket, nem magának a filmnek az már régen rossz.
Filmeknél is ez a ki játszott benne, néger-e eléggé, píszí, géj akármi párti nyer.



Akkor segítek tájékozódni:
Ő írta az eredeti történetet.
Angol volt és tengeralattjáróvadászoknak volt a parancsnoka.
Biztos leszóltak neki a pártból, hogy akkor most mit is kéne írnia.............

A year after Escort came Rayner's first novel - The Enemy Below - the story of a prolonged duel between a U-boat and a British destroyer adapted in 1957 for an eponymous film by Dick Powell, in which the writer's destroyer Hecate became the USS Haynes - in actuality USS Whitehurst - while his British captain, John Murrell, became an American played by Robert Mitchum with Curt Jürgens playing Rayner's U-boat skipper, Kapitän von Stolberg. Powell displays Rayner's book at the start of the trailer of The Enemy Below. Some of the actual experiences described in the novel and later transferred to film can be read in Rayner's low-key account of his encounter between corvettes and U-1200 off southern Ireland on 11 November 1944 between pages 224 and 228 of Escort.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Én is olvastam imdb-t, hidd el. Ez abszolút nem cáfolja azt, amit írtam.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Elitista kisujjeltartó okoskodásra kiváló, de amikor a kategóriának(dzsémszbond mint olyan) tulajdonítanak értéket, nem magának a filmnek az már régen rossz.

Létezik ilyen? Aki nem rajongó, az úgysem a heterogén sorozatot szereti, aki meg igen, az garantáltan utálja egy jó részét. Biztos van olyan is, aki az összeset szeretteim, de inkább ritka állatfaj, mint általános. Meg hát valljuk be, sem a kritikusoknál, sem az IMDb-n nem tarolt a legtöbb rész. Az IRL ismerőseim meg annyira néznek James Bondot, mint én.

Persze nagy név, de a Transformers vagy a Fast & Furious is az. Én azért remélem, hogy egyszer belefutok jobb részbe is, mert ez tényleg egy régi aranyos és bugyuta másod- vagy harmadvonalbeli film, amit láttam, bár nyilván nem az olcsó fajtából.

Sors bona, nihil aliud.



Ez abszolút nem cáfolja azt, amit írtam.

rwurl=https://vignette.wikia.nocookie.net/vampirediaries/images/5/59/Really-gi...
Persze, ha ott voltál a mű megírásánál akkor mindent értek...

Én is olvastam imdb-t, hidd el.

A link meg nem IMDB ..............................................................
rwurl=https://media1.tenor.com/images/aa9d4a1b16225fb4293c6bde9a6419f2/tenor.gif

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Bad Times at the El Royale

Szórakoztató volt attól függetlenül, hogy egy rakás jobb filmet láttam már nála.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



bohemian rhapsody

Fasza volt! Sajnálom, hogy élőben nem hallhattam. :(



Hát nem tom, szerintem a Bond (azon kívül, hogy minden új résznél lehozzák a kereskedelmi tévék, hogy "hú, mióta fut már, wow") sosem élvezte ezt a "magasművészeti" minősítést. :D Én nem azért szeretem, mert hogy ez művészet, hanem mert nagyon szórakoztató tud lenni akkor is, amikor rossz, amikor meg eltalálják, akkor néha sikerül összehozniuk egy-egy kurva jó filmet.

És ez nem jött össze olyan hú de sokszor, ha engem kérdezel, legalábbis szvsz ezek a "must watch" részek a szériából: From Russia With Love, Goldfinger, On Her Majesty's Secret Service, Licence to Kill, Goldeneye, Casino Royale, Skyfall. Persze ez a szűk lista és nem azt jelenti, hogy a többi szar, csak azt, hogy vagy a közepes-okés kategóriát erősítik, vagy simán csak eljárt fölöttük az idő nagyon csúnyán (főleg Moore filmjei és Bronsnan későbbi filmjei tartoznak ide).

Mondjuk a vicc az, hogy szvsz Craig után pont hogy Moore és Brosnan idiotizmusából meg a Connery-retróból kéne ellesni dolgokat ahhoz, hogy megint valami eredetit sikerüljön összehozni. Én pl. tökre visszavinném a cselekményt a hidegháborús korszakba, aztán csinálnék egy olyan igazi, nem véresen komoly Bond-filmet, amiben a villain bázisa egy hegy gyomrában vagy a holdon van megint, az osztrák Alpokban meg csak és kizárólag bombanők rehabilitására kitalált klinikák vannak. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



igazából én mindig úgy tekintettem a franchise-ra mint mese felnőtteknek. a többnyire maga kissé olykor bugyuta és klisés módján. amolyan kém filmek bud spencer - terence hill módra, és itt most a filmek felépítésére célzok. mindig van egy főgonosz akinek úgysem jön össze, vannak a kütyük amiket a bemutatástól kezdve alig várunk hogy majd mikor használja, az eleinte derekát be nem adó ügyeletes szépnő akit bond úgyis levarr ezzel megpecsételve a sorsát. (bond amolyan reciprok feketeözvegy :D ) és az, hogy vajh hogy menekül ki az "okos" csapdából és teszi el láb alól az ügyeletes rosszfiút. end of story

igazából egy percig sem lehet igazán izgulni a filmért, de talán pont ez is a varázsa

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Nekem meg mindig az jut eszembe róla, hogy mikor előkerül egy beszélgetésben, mindenki "jajj azok milyen józnak", pedig szerintem az történt, hogy látott 5+at, amiből egy talán hangulatos volt és megszépítette az emlék. Nekem pedig csak csak a macák jutnak eszembe, meg a kütyük, meg, hogy egy szinten volt bármelyik c&c átvezető videóval :D



Onnan is lehet nézni, hogy James Bond nélkül nem lenne Austin Powers, Kingsman, No One Lives Forever és talán még Dexter's Laboratory sem.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



az N64 Goldeneye-ról, és a jobban sikerült főcímdalokról nem is beszélve

apropó főcímek. azt hiszem azt is kijelenthetjük hogy a megszokottól eltérő főcímek is neki köszönhetőek, amik mindig egy mini prológust jelentenek a filmekben. a karóra, luxusautók és később telefonok leplezetlen reklámozásáról nem is szóltam még

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Rengeteg olyan sajátos eleme van a James Bond-filmeknek, amikre más művek építettek (sokszor jobban is), illetve számtalan utalás, omázs és paródia is készült (például a főcímről, a vulkánban székelő gonoszról, a kütyükről és a lehetetlen akciójelenetekről).

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Hogy az A-team és az MI filmsorozatról ne is beszéljünk.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



apropó főcímek. azt hiszem azt is kijelenthetjük hogy a megszokottól eltérő főcímek is neki köszönhetőek, amik mindig egy mini prológust jelentenek a filmekben.

Nem tudom, hogy a nyitó akciójelenetekről vagy a dalok köré felépített intrókról beszélsz-e, de az utóbbi igazából csak egy maradvány régről. Sok régi filmben látni hasonlót, csak a Bond-filmekben fel vannak fújva, védjeggyé váltak és ezért még mindig csinálják.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



hogy egy kicsit ON legyek, a minap néztem meg újra a

Grosse pointe blank-et

Még mindig tetszik, valahogy van egy sajátos bája ami főleg John Cusack játékának köszönhető a mimika a testjátéka meg úgy az egész hitman mivolta és az alapsztori abszurditása (milyen lehet egy bérgyilkos osztálytalálkozója) Dan Aykroyd is jó ellenpólust képvisel a sztoriban és Alan Arkin is zseniális nyúlfarknyi de mégis meghatározó szerepében. Talán Minnie Driver a leghalványabb az egész filmben, de a rászabott szerepet azért ő is hozza. Összességében még mindig szórakoztat engem ez a film, és biztos még jópárszor meg is fogom nézni. És szépen öregszik

A Doom 2-es játékgépes jelenetért külön pontot kap

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



A Star Is Born

Jó film de semmi különleges. Kiszámítható előre tudni, hogy mi lesz. Gaga egész jól játszotta a szerepét.



a főcímdalos, (általában) animációs főcím intrókról. nem a nyitó akciójelenetről.
persze nem azt mondom, hogy csak bond filmektől látni ilyet, de még egy ilyen régen futó franchiset ahol szinte elképzelhetetlen, hogy enélkül készüljön el a film, nem tudnék mondani, de ami főbb hogy elválaszthatatlan része a bond filmeknek

https://www.youtube.com/watch?v=3LOqHSXMHJo&list=PLe7j0Y__1DtMwPCRxQPCC8...

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan


LY képe
LY
Donator

A Bond-örökséghez hozzácsapnám még az Incredibles 1-et is; illetve Grosse Point Blank is tényleg jó kis film még mindig, minap láttam belőle vmennyit tévében.



igen, az hozta meg hozzá a kedvemet hogy újrázzam :)

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Heavy trip

Kicsit beteg humorral megáldott nagyon szórakoztató finn film. A film 4 srácról és az ő balck metal bandájukról szól, meg arról, hogy a közösségük, hogyan viszonyul hozzájuk.



Grosse Point Blank: Na azt én nagyon szerettem :-) Jó rég nem láttam.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!