Jelenlegi hely

Játszható a Warcraft Adventures

Utolsó bejegyzés

Játszható a Warcraft Adventures
Emlékeztek még a Warcraft Adventuresre, a Blizzard 90-es években fejlesztett, ám soha ki nem adott kalandjátékára? Ha nem, akkor most itt a remek lehetőség a memóriafrissitésre: Reidor, a Scrolls of Lore nevű Warcraft-fansite egyik fórumozója közkinccsé tette a játék egy kissé félkész, ám teljes mértékben (végig)játszható verzióját.
 

Két órányi kalandozás után úgy tűnik, hogy a befejezetlenség főként a hanganyag terén érhető tetten: a szép, rajzfilmes átvezetők többségében sajnos nincs zene, a hangeffektek jó rész pedig placeholder. Szerencsére a tényleges játékmenet során már nem találkoztam ilyen hiányosságokkal, így könnyedén sikerült belelendülnöm a fejtörők megoldásába.

És hogy milyen maga a játék? Végleges verdikttel ugyan még nem szolgálhatok, de az már látszik, hogy igazán minőségi munkáról van szó. A készítők meglehetősen direkt módon másolták le a LucasArts klasszikus point-n-click kalandjait: az egyértelmú külcsínbeli inspiráción túl a játék humora is rengeteget merít a Monkey Islandből, főhősünk, a Warcraft 3-as alteregóját egyébként csak nyomokban tartalmazó Thrall pedig leginkább a Full Throttle Benjére emlékeztet. Érdekes módon még így sem érződik egyszerű klónnak a játék, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a "nyúlásokat" kiválóan sikerült összeházasítani a Warcraft sajátos világával.
 

Hogy a Blizzard miért nem adta ki a Warcraft Adventurest annak idején, számomra egyelőre komoly rejtély. Remélem, hogy a program felszínre kerülése és esetleges jó fogadtatása megmozgat majd valamit a cégben, mert igazán befejezésre érdemesnek tűnik a dolog.

Letöltés itt... amíg a Blizzard be nem toppan. :)

Thx, nagi!

ÁPDÉT: A Blizzard sajnos valóban betoppant, így a játék máris eltávolításra került. Aki letöltötte, őrizze meg szűkösebb napokra.
Szerkesztette: psishock - 2016 szep 16


Nagyon kellemes játék lett, aranyos a története is (sokat változott azóta a Warcraft lore :-) )



Hogy a Blizzard miért nem adta ki a WarCraft Adventurest annak idején, számomra egyelőre komoly rejtély.

Mert akár milyen jó lett volna, megbukott volna üzletileg. Lásd az összes, abban vagy az előző évben megjelent point-and-click kalandjátékokat, amik között olyanok vannak, mint pl. a minden idők legjobbjai között emlegetett Grim Fandango.

Nem mellesleg ez a grafika akkora már technikailag messze túlhaladott volt, de még nem volt annyira öreg, hogy retro/nosztalgia érzetre építsen. Legtöbb szempontból eladhatatlan anyag, még a voiceover költségét se hozta volna vissza.



ha netán valaki nem olvasta volna:

On Windows XP:
Just launch and game.

on Windows 7 and maybe 8, 10:
Open properties ".exe" file, set the compatibility mode to Windows 2000, save and launch game.
If need turn game in in tray, better save and exit, can be problems with graphic.

Change directory for SAVES can in files "BOOK.ini" and "debug.ini".
Also in these files can be changed start page on service menu, need in line "Debug=0" change 0 on 1 (in 2 files).

Amivel az a baj (most próbáltam), hogy nálam valamiért bebugzik, és amikor bemegyek valami helyre, "kifestőkönyvvé" változik a kép, és egér rángatással "színeződik be".
Viszont amit redditen írtak, azzal működik rendesen, csak annak meg az a hátránya, hogy eltűnik a taskbar.

1. Go to Notepad or any other text editor.
2. Type (or copy and paste) the below lines exactly:
taskkill /F /IM explorer.exe
PlayWin.exe
start explorer.exe
3. Click "File --> Save as"
4. Name it "PlayWin.bat" (you will need to select "All Files" in the save as type drop down menu, so it won't become a .txt file).
5. Save the file in the game directory, or just move it there.
6. Double Click 'PlayWin.bat' to run the game.
7é If it launched in a window, use Alt + Enter to change it to full screen.
8. It should be working perfectly. Voilà. :)

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Ezt rettentően sajnáltam anno, hogy lelőtték, húzom is le ízibe. :D

- I don't think you should drink that. It looks bad for you. - Nonsense. It makes me feel great. Smarter. More aggressive. It feels like I could... Like I could... TAKE ON THE WORLD!



Mastodon írta:

Hogy a Blizzard miért nem adta ki a WarCraft Adventurest annak idején, számomra egyelőre komoly rejtély.

Mert akár milyen jó lett volna, megbukott volna üzletileg.

Az kétségtelen, hogy bukta lett volna. Bár, van szerintem egy legalább egymilliós játékosbázis, ami még a "szart" (itt értsd: bármit, kalandjátékot, TBS-t, platformjátékot, de még akár interaktív mozit is) is megvenné, ha blizzard lenne a dobozon. Keresni biztos nem kerestek volna vele.

Viszont ha már rászántak X összeget/évet, hogy szinte készre hozzák, akkor még azt a kicsit még beletehették volna igazán. Persze ismerem a vezetők gondolkodását, és valahol meg is értem, mert logikailag levezethető - de az élet (és így az üzlet sem) nem csak színtiszta logika.

Mindenesetre nagyon örülök, hogy (legalább) így is kiszivárgott (?), jöhet akkor következőnek a SC:Ghost, meg utána esetleg egy HL2 ep3 (valódi) is :)



Nem leszek népszerű, de ez szerintem szar, nem csodálkozom, hogy Blizznéniék elkaszálták.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



Kicsit rákerestem, és találtam egy nyilatkozatot a Blizztől a miértre. Röviden megijedtek a Grim Fandangotól, ami már 3D-ben nyomult az ő 2D-jükkel szemben, így idejétmúltnak gondolták a dolgot.

LucasArts had released their title The Curse of Monkey Island in the fall of 1997, and had announced their next adventure game title Grim Fandango sporting a 3D engine. In comparison, producer Bill Roper felt WarCraft Adventures looked dated;

"I think that one of the big problems with Warcraft Adventures was that we were actually creating a traditional adventure game, and what people expected from an adventure game, and very honestly what we expected from an adventure game, changed over the course of the project. And when we got to the point where we cancelled it, it was just because we looked at where we were and said, you know, this would have been great three years ago."

Az eladásokkal szerintem olyan hatalmas nagy probléma nem lett volna a Warcraft név a Monkey Island 3 sikere miatt. Biztosan nem uralták volna vele a toplistákat, de kerestek volna vele.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



iddqd-n lévő egyik emberkének köszönhetően innen szlopálható.
https://mega.nz/#!y0RUFTAT!chc7fhhbh7SS1lVc7YtoNeJ5FTIPqA_CRDK_4GIlwWs

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Ezt még nem volt időm kipróbálni, de annak idején került ki pár orosz eredetű játékmenet-video ki a HW-re, és azok alapján sem voltam meggyőzve róla, hogy ütött volna. Azért örülök, hogy most ezt már tényleg megis tudhatjuk.

Egyébként meg nagyrészt renomé és IP-építés kérdése volt, hogy ki akarták-e adni. Addigra már a StarCRaft tarolása is egyértelművé tette, hogy a harmadik WarCrafttal nagyot lehet markolni, ha Koreában nem is jött össze az öntrónfosztás.

Továbbá egy gyakorlatilag kész játék bevezetése a piacra, kiadása, támogatása is még szignifikáns hányadát jelentette volna a plusz költségnek, nincs olyan, hogy ennél a stádiumnál már ingyenpénz lett volna. Az árát visszahozhatta volna, de az említett szempontok nem lett volna elég.

A Ghostnál is nagyon látszott, hogy elment mellette a világ, nem is maradt esélye megjelenni, de a StarCraftnak is kellett, hogy maga mögött hagyja a WarCraft II engine-jét.

Sors bona, nihil aliud.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!