Jelenlegi hely

Hamm, ezt meg kell csinálnom!

Utolsó bejegyzés

Hamm, ezt meg kell csinálnom!


Jé, itt még se kép, se hang? Akkor egy bal horoggal nyitnék:

Csirke curry házi naannal

A naanhoz:

- 1,5 dl langyos víz
- 5 g élesztő
- 25 dkg liszt
- 50 g joghurt
- 1/2 ek só
- 1 csapott evőkanál sütőpor
- 10 dkg olvasztott vaj
- 3 gerezd finomra vágott fokhagyma

A csirke curry-hez:

- 6 db csirke felsőcomb
- 2 ek étolaj
- 1 közepes hagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 ek frissen reszelt gyömbér
- 2 ek sűrített paradicsom püré
- 1 tk mustármag
- 2 tk római kömény
- 2 tk koriander
- 1 tk kurkuma
- 2 tk garam massala
- 1/2 tk cayenne bors
- 1/2 tk csilipehely
- 20 dkg konzerv paradicsom
- 1,5 dl tejszín
- 1,5 l húsleves vagy alaplé
- só
- bors

Naan:

A vizet tálba öntjük és belemorzsoljuk az élesztőt. Hozzákeverjük a liszt felét, letakarjuk és 30 percig pihentetjük. Ezután hozzáadjuk a joghurtot, sót, sütőport és a maradék lisztet. Összegyúrjuk és amikor összeállt, meglocsoljuk 2 ek langyos olvasztott vajjal. Letakarjuk és 15 percig hagyjuk pihenni. olvasztott vajjal bekent deszkán átgyúrjuk és újabb 15 percig pihentetjük letakarva. Amikor a felülete szép fényes, a tészta pedig ruganyos, 4 részre osztjuk. Lisztezett deszkán az egyiket könnycsepp alakúra és nagyon vékonyra - 2-3 mm - nyújtjuk. Egy wokot vagy nagyobb serpenyőt felforrósítunk. Óvatosan beletesszük a naant és gyorsan lefedjük. Kb. 3 percig sütjük így, amíg a felületén hólyagok keletkeznek, az alja pedig elkezd barnulni. Csipesszel óvatosan megforrdítjuk és a sült felületét bekenjük olvasztott vajjal. Előzőleg a vajba keverhetünk finomra aprított fokhagymát. További 1 percig sütjük, majd tányérra szedjük és kisütjük a többit is. Fogyasztásig letakarva tartjuk.

Csirke curry:

A curry-hez a mustármagot, római köményt és a koriandert száraz lábosban addig pirítjuk, amíg illatozni és kicsit pattogni kezd. Kiszedjük és mozsárban porrá zúzzuk őket.

A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk. A lábosban, amiben kényelmesen elférnek a combok, felhevítünk 2 ek olajat és bőrös oldalukkal lefelé beletesszük a húsokat. Lepirítjuk., majd megfordítjuk és a másik oldalán is lepirítjuk, összesen kb. 8 perc. A húsokat kiszedjük a lábosból és félretesszük.

Egy hagymát finomra vágunk, a fokhagymát vékonyra szeleteljük, a gyömbért lereszeljük és a lábosba tesszük. Puhára pároljuk, majd hozzáadunk egy evőkanál sűrített paradicsomot és jól lepirítjuk. Hozzáadjuk a maradék fűszert: kurkumát, garam massalát, csilit és cayenne borsot. Visszatesszük a húst is a lábosba, hozzáadjuk a paradicsomot, a tejszínt és a húslevest. Sózzuk, borsozzuk és fedő alatt, közepesen erős láng felett kb. egy órát főzzük, amíg a mártás besűrűsödik és a hús leolvad a csontról. Amikor elkészült, a húst kiszedjük, a csirke bőrét leszedjük és kidobjuk, a mártást szűrőn átpasszírozzuk. Friss naannal, gőzölt basmati rizzsel, görög joghurttal tálaljuk. A végén megszórjuk durvára vágott mentával és korianderrel.

Mivel én nem szeretem a felső combot, így csirkemell filéből készítettem, bőr nélkül. A hús nagyon omlós és szaftos lett, a szaft pedig jobb és fűszeresebb, mint amit eddig bárhol ettem. A joghurt ráadásul azon kívül, hogy nagyon passzol ehhez az ételhez, még a chili és a cayenne bors erejét is beszabályozza, ha esetleg kicsit megszaladtak volna.:D
A végére elfogyott az olvasztott vaj, így nem kenegettem a naanokat a fokhagymás cuccal. Nem is hiányzott, bár így önmagában is ízletesebbek. Tescoban találtam basmati rizst és az ára ugyan elég borsos, de basszus, tök más az íze és az illata, mint az átlag rizsnek. Pedig a főzővizet csak sóztam. Nem vagyok a híve a fűszerezzük a vizet, meg pirítsuk a rizst olajon merényletnek.

Beignet (francia fánk)

- 2 dl tej
- 3 dl kefír
- 40 g friss élesztő
- 2,5 ek cukor
- 45 dkg liszt
- 1/2 tk szódabikarbóna
- csipet só
- kb 1 1/2 l olaj a sütéshez
- sok porcukor

A mennyiségeket nyugodtan el lehet felezni, mert basszus, két akkora tálnyi fánk lett ebből, amiket két napja kajálunk és még adtunk is belőlük ismerősnek.:D

Kis lábosban forrásig melegítjük a tejet, lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a kefírt. Nagy keverőtálba tesszük, belemorzsoljuk az élesztőt, beleszórjuk a cukrot és hagyjuk 5 percig pihenni.

Amikor az élesztő elkezd egy kicsit felfutni, hozzáadjuk a lisztet, sót, szódabikrabónát és fakanállal alaposan összekeverjük, amíg összeáll labdává - nagyon ragacsos marad!

Letakarjuk és meleg helyen 1 órán át kelesztjük. Amikor legalább duplájára megkelt sok liszttel megszórt munkalapra borítjuk, a tetejét a szokásosnál vastagabban magszórjuk liszttel és kinyomkodjuk a tésztából a levegőt. Labdát formázunk belőle és 0,5-1 cm vastagságúra kinyújtjuk. Kicsit hagyjuk pihenni, majd egy éles késsel 3x4 cm-es téglalapokra vágjuk. - kb 50 db lesz belőle.

Egy nagy lábosban felforrósítjuk az olajat és közepesen erős lángon kisütjük a fánkokat - egyszerre 5-7 darabot, egyszer megfordítva. Papírtörlőre szedjük, melegen, sok porcukorral meghintve kínáljuk.

Rumos karamell szósz

- 20 dkg cukor
- 3 ek vaj
- 80 ml víz
- 60 ml rum
- csipet só
- 60 ml tejszín

A cukrot kis lábosba tesszük és felolvasztjuk. Közepesen alacsony lángon addig hevítjük, amíg világos borostyán színe lesz. Hozááadjuk a hideg vajat, vizet, rumot és egy csipet sót és közepesen alacsony lángon újra addig hevítjük, amíg a cukor teljesen felolvad és homogén öntetet kapunk. Hozzákeverjük a tejszínt, felforraljuk, majd levesszük a tűzről és hagyjuk langyosra hűlni.

Simán lekvárral, vagy a fenti karamell öntettel kurva jó kis cucc.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



A konyhatündér :DDDD
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=wchN6Irdq5s



Ezt most mindjárt, a nagy melegben:
Joghurtos barackleves (4-6 személyre)

-1 kg barack és nektarin vegyesen
-5 ek barnacukor
-1 csomag vaníliás cukor
-csipet só
-7,5 dl víz
-1/2 kg lecsepegtetett joghurt
-1 tojássárgája
-1/2 ek kukoricaliszt
-áfonya, ribizli a tálaláshoz

A tojássárgáját elkeverjük a liszttel, hozzáadjuk a joghurtot és simára keverjük. Felöntjük 2 dl vízzel, elkeverjük és félretesszük.

Közepes lábosba feltesszük főni a kimagozott barackok háromnegyedét a maradék vízzel, sóval, cukorral, vaníliás cukorral. Amikor a gyümölcs puha, az egészet selymesre turmixoljuk. Visszaöntjük a lábosba, hozzáadjuk a joghurtos keveréket és forráspontig hevítjük. Ha kész, hagyjuk kihűlni, majd a hűtőbe tesszük fogyasztásig. Tálaláskor hozzáadjuk a maradék felkockázott barackot, áfonyát, ribizlit.

rwurl=http://m.cdn.blog.hu/st/streetkitchen/image/IMG_9625.jpg

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Este 22:00-kor ütöttem össze a levest. Alig bírtam ki, hogy ne egyem meg melegen... Felér egy kínzással ezeknél a leveseknél, hogy éjszakára hűtőbe kell tenni őket. Most viszont ettünk két tányérral és fú bazzeg... Életem legjobb gyümölcslevese. A 'nagyi meggylevese' -amiről csak azért hittem, hogy jó, mert nem ettem jobbat se étteremben, se menzán- a fasorba sincs ehhez képest. Teljesen más dimenzió. Próbáljátok ki. Főzéssel együtt is egy-másfél óra alatt megvan.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



kellene
merre lax? :)

Parizer forever.



goq képe
goq

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=dm5804iWCxc
Bővítem a koktél ismereteimet :D

egy állat




Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Próba halászlé készül. Hülye voltam és nem vágattam ki a ponty szemeit. És mint kiderült, egy pálesz után sem vagyok benne valami jó. Talán inni kéne még egyet...? Legközelebb úgy szerzem be az alkatrészeket, hogy csak mosni kelljen őket...

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Diétás.

Non serviam



rwurl=http://i.imgur.com/ERCNF9H.gif
1 cup of uncooked white rice
1 package of Oreos (24-ish)
3 cups of milk



Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



A kaja biztos finom, de aki a képet készítette, azt örökre eltiltanám mindenféle fotómasina kezelésétől.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Zsírbólé

Hozzávalók hét főre:
- 3 és fél liter forró kolbászzsír
- negyed kiló fagyasztott disznózsír
- 1 kocka margarin
- 30 dkg reszelt töpörtyű (kéziárazás)
- 35 dkg zsírszalonna
- 0.2 dl étolaj (lehetőleg light, hogy egészséges legyen az italunk)
- 1 csokor petrezselyem
- só
- bors

Elkészítése:

Egy 5 literes üvegvájlingot vékonyan kikenünk margarinnal, a reszelt töpörtyűt beleszórjuk, és rázogatva mindenhová juttatunk belőle. Ügyeljünk rá, hogy az alján is maradjon kb. 2 cm vastagságban. Fél napra a hűtőbe tesszük pihentetni. Pihentetés után, illetve a vendégek érkezése előtt kb. 5 perccel kivesszük a hűtőből, és a forró tűzvörös kolbászzsírt a vájlingba töltjük. Sózzuk, borsozzuk, de nem keverjük meg, hanem hagyjuk, hogy a fűszerek lassan, maguktól süllyedjenek az edény aljáig. Az 1cm-es élhosszúságú kockákra darabolt hófehér, fagyott disznózsírt a felületére hintjük. A fagyott zsír olvadozni kezd, és márványosra színezi a bólét. Egy merőkanál segítségével borzasztó vékonyan étolajat töltünk a tetejére vigyázva, hogy ne keveredjenek el a rétegek. Végül aprított petrezselyemmel díszítjük. A fogyasztáshoz a poharakat úgy készítjük elő, hogy peremüket először étolajba, majd a reszelt töpörtyű maradékába mártjuk. A poharak szélére a szalonnasütésnél alkalmazott módon beirdalt szalonnát tűzünk bőrkével.

Vill du bli ihop med mig?



"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Eddig nem is tűnt fel, hogy mennyire kétértelmű az "ezt meg kell csinálnom".

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



jesus christ nem is tudtam hogy erdemes benizni a topikba neha, mert lathatok 1-2 fogamra valot is :D

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



szép, szép, de mégis hogy eszel meg egy ilyet? A fotó után lesöpröd a sok felesleges gyümölcsöt vagy kettéhajtod a palacsintat? :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



felesleges gyümölcs

olyan fogalom nincs.

vagy kettéhajtod a palacsintat

azaz, utana meg negyedbe is akar, es hamm.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



ez lehet a paradicsom, A Tokeletes No + palacsinta

Parizer forever.



szép, szép, de mégis hogy eszel meg egy ilyet? A fotó után lesöpröd a sok felesleges gyümölcsöt vagy kettéhajtod a palacsintat? :D

eloszor is megdugom a csajt
ketszer
utana benyomom a palacsintakat, szex utan ehes vagyok
aztan harmadszor is a csaj

Parizer forever.



Mitől lettél hirtelen ekkora kanegér?

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Ilyen csöcsök látványától nos... azt kell mondjam, hogy a hiba benned van :D



10 honapja nem dugtam...

Parizer forever.



Akkor, hogy on-ok is legyünk:
http://www.nosalty.hu/receptek/kategoria/pite

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!