Jelenlegi hely

Filozófiai topik

Utolsó bejegyzés

Tno képe
Tno

De pont erről beszélek, hogy most már lassan talán megérik a társadalom az önkontrollra

Mégse kellett volna kivenni ezt a Rekeszizomból :D

psi-nek meg valami random technokrata overlord gifet képzeljetek ide :D

Szerk.: Tényleg átmegyek már lassan karbantartóba:

"De pont erről beszélek, hogy most már lassan talán megérik a társadalom az önkontrollra pusztulásra"
-fixed

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Arra gondoltam, hogy még sosem volt ekkora jólét az emberiség történelmében, sosem volt ekkora/ennyi lehetőség arra, hogy ne elnyomásban éljen az emberiség. Utána, ha a nem létező értelmező olvasási képességeidet bevetetted volna (bár ugye ezt már egy korábbi beszélgetésünk során demonstráltad, hogy sajnos mennyire nem rendelkezel vele) és elolvasod ugyanezen kiragadott mondatom második felét is, akkor máris megakadályozhattad volna ennek a teljesen felesleges hozzászólásodnak a megszületését. De látom, hogy neked jobban megy az egyes részek kiragadása az általad olvasott szövegekből, meg a csípőből sértegetés a kérdezés vagy a három másodpercnyi belegondolás helyett. Nem lehet túl kellemes így élni, részvétem. :(

@Nokeldi: te leszel az első, akinek szólok majd! ;)


Tno képe
Tno

Nem én játszom a sértődöttet.

Egyébként meg a "klasszikus" ókori civilizációk előtti/melletti civilizációk az smafu? Vagy pl. szerinted egy észak-amerikai békésebb indián törzs tagjai nagyobb elnyomásban éltek, mint most te, vagy én?

Monas apó legyintett. Két kézzel is.


Boz képe
Boz

Ki is lettek irtva a gecibe majdnem teljesen. :D

Éljenek a videojátékok!



nem emlékszem pontosan a szövegre Karthago ősi civilizációjáról a Starship troopers-ből :-)



Drotak írta: Ezt értem én is, hogy ez most a helyzet, hogy a suli a munkára készít fel, nem pedig az életre. De pont erről beszélek, hogy most már lassan talán megérik a társadalom az önkontrollra

minel konnyebben informaljuk egymast, middle man nelkul, annal inkabb igy lesz ez. Az internet hatalmas lepes volt az onnallosag, onkontroll es a szabadsag fele.

bár az elmúlt egy-két év politikai eseményei sajnos pont nem ezt mutatják, se itthon, se a világban máshol.

relativ, mivel 2016-ban is pont azt tapasztalhattuk hogy az elozo hosszu evek hibas donteseit es iranyzatait, amivel sajat maguk alatt vagta a fat pl a nyugati civilizacio, kezdtek eszrevenni es annak fejeben probaltak javitani oket.

Szerintem ahogy haladunk elore a tortenelemben, egyre ugyesebben es okosabban tudunk kozremukodni. Nyilvan hogy vannak shitty dontesek es lesznek is, de tobbsegben vannak a jok szerintem. Egyre kevesebb haboruk, egyre kevesebb betegsegek, egyre hosszabb, kitoltottebb es egeszsegesebb eleteveink vannak.

Szóval most már úgy kéne korrigálni, hogy inkább az életre készítsen fel az oskola és gondolkodó, életképes embertömegeket neveljen ki, ne pedig a gyári melóra kondicionáljon, ahogy te is mondod. Persze belátom én is, hogy ezek többnyire a zsenge koromból adódó illúziók, vagy ha úgy tetszik, vágyálmok, hiszen amíg a pénz és azon keresztül a nagyvállalatok irányítják a világot, addig ez senkinek sem áll érdekében. Az átlagembereken kívül persze... :)

Nem csak a nagy (es kis) vallalatok szemszogebol neztem feltetlenul, maga az ember is elsosorban azert valasztja maganak az adott iskolat, mert ki szeretne tanulni egy adott szakmat es abban ervenyesulni.

Nyilvan ha lennenek sulik amelyek kizarolag "eletre" nevelnenek celozva, es erre lenne szukseguk az embereknek, eloszeretettel iratnak a gyerekeiket es jarnanak ezekbe, de nem erzi senki hogy ez tulsagosan prioritas lenne hogy institucionalis szinten tanulja ezt hosszu eveken keresztul.

A gyarak nem egyfajta "evil entityk" amelyek megpecsetelik az eletedet, hanem embercsoportok akik tenni akartak es akarnak valamit, es te csatlakozhatsz hozzajuk ha egyetertesz a felteteleikkel es/vagy iranyzataikkal, es ezt a belefektetett idodet es energiadat tamogatassal halaljak meg neked.

Ezek azok az emberek (vagy embercsoportok), amelyek tenni akarnak valamit az eletben, javitani rajta, a korulmenyeken es az eddig hasznalt modszereinken, es probalnak osszedolgozni, szervezkedni, egyre effektivebbek lenni.

A masik amit mondtam az "eletre" neveles nem tanithato effektiven, mivel ahany ember annyi felekeppen elheti az eletet. Ami az egyik embernek megfelel, az a masiknak lopikula vagy katasztrofa. Ami fontos valakinek, masiknak lehet semmit nem er. Nincs altalanosan bejaratott vagy mukodo ut. Meg a matek objektiv matek marad, illetve a nyelvtan is, addig az hogy mi "kell" a sikeres elethez, abszolut szubjektiv. Mar csak az miatt is mert nincs egy egyseges elmelet arrol sem hogy mi a "sikeres" elet. Gazdagsag? Szabadsag? Melo? Csalad? Szingliseg? Fenyuzes? Termeszetben idotoltes? Utazgatas? Egesznap szamitogepes jatszas? Mint mind abszolut szubjektiv es valid ut lehet az egyen szamara, senki nem mondja meg hogyan eld az eleted.

Btw hozzateszem a csomo info amit a video is felsorolt, szinte mint bazi gyorsan, par nap vagy het alatt elsajatithato, ha az egyent erdekelne. Hogy hogyan fizesd be az adodat? Milyen emberjogaid vannak? Mik a fontosabb torvenyek? Stb.

Hogyan szavazz? Tolts idot vele hogy meghallgasd hogy melyik jelolt milyen ut fele szeretne vinni az orszagot es annak fejeben egyeztesd azzal hogy te melyik ut fele szeretned vinni. Es tolts idot vele hogy utannanezz hova vezetnenek azok, ha mas nem a tortelembol (azaz az emberek hibaibol es sikereibol) tanulva.

Masik, par topik teljesen nem egyertelmu volt amit felsorolt, igy szintugy nem "tanithato" mint egyseges elmelet. Hogyan keress munkat? Hogyan elj egeszsegesen? Financial advice? Szubjektiv. Ki mennyi idot es figyelmet hajlando fektetni egyaltalan az egeszsegessere illetve milyen anyagi szinten szeretne lenni. Valakinek nagyobb osszegek kellenek majd hogy forgatni tudja azokat, valakinek a keves is boven eleg az elethez es szabadidot szertne inkabb a termeszetben. Csapbol is folyik hogy mozogni kell, jobb esetben konditerembe jarni es figyelni arra hogy nem szemet kajat vagy uditoket igyon az ember, hanem amennyire csak lehet termeszeteset. Minek erre kulon energiat fektetni a suliban. Torodik ezekkel az adott ember a temerdek infok tudataban is? Van hogy igen, van hogy nem. Valaki azt valassza maganak hogy onpusztito eletet akar elni, mert csak. Sokan azt mondjak a napi legalabb 1 ora intenziv mozgasra is hogy lol no, fuck that.

Never spent time with current events? Ott mennek ezek az orra elott, erre neki kellene idot fektetnie, nem az iskolaban "tanulnia" oket. :)

How does money work and where does it come from? A foldon a nyersanyagok es kapcsolatos forrasok vegesek. Ezeket valahogy el kell osztani egymas kozott, es a legjobb modszernek az bizonyult hogy az rendelkezzen veluk, aki a leggazdasagosabban tudja felhasznalni azokat. Eredetileg amikor megszulettunk a felallas hogy mar rakat ember kozott szet van osztva, nehol tobb nehol kevesebb nyersanyag, es ezek forognak a vilagon. Ha te segitesz a munkaddal egy nyersanyaggal dolgozo embernek, cserebe teged is megjutalmaz egy aranyos reszevel a nyersanyagnak a munkadert cserebe. Mivel sok esetben a nyersanyagokat bazira nehez ide oda vinni es tarolni, kivaltottak ezt egy nevleges papirral, manapsag meg egyre tobb helyen teljesen elektronikus szamokkal, amelyeket igy bazira konnyu ide oda kuldeni es tarolni a vilagon mar. Az emberek meg ezzel a nyersanyagot kivalto ezkozzel, azaz penzzel szavaznak arra hogy melyik ember (csoport, mint ceg) tudja a nyersanyagokat szerintuk a leggazdasagosabban felhasznalni, ertsd a legkevesebb energiabelefektetessel a legjobb szolgaltatast vagy produktumot elkesziteni. Azok amelyek shitty modon teljesitenek eltunnek a sullyesztobe, az innovativabbak es akik kielegitik az emberek igenyeit, meg felerosodnek a hozzaferes teruleten.

Igazabol az tl;dr ezekre mind az lenne hogy minel felvilagosultabb vagy, annal szerencsesebb es felvilagosultabb donteseket tudsz hozni az eletedben. Ha te sajat magad nem kereset a felmerult kerdesekre a valaszokat hanem mastol varod el hogy "beledverje" ezeket, mar regen rossz. Es sok ember pontosan itt bukik el, azt "tanulja" csak meg amit tanitak vele, de igazabol semmi nem erdekli es leszar mindent. Ezek a magatartasuak az olyasfele "elo halott emberek", sok esetben nem haladnak sehova, csak sodrodnak az arral.

Nincs suli amely akar 0-24/7-ben is ha tanitana az eletre minden aspektusara fel tudna kesziteni hosszu eveken keresztul, annyira komplex kerdes az. Nincs konnyu "tanithato" valasz. Mindenkinek sajat maganak kell folyamatosan keresgetni az epp felmerult problemaira a megoldasokat, az eletet egy eleten at tanulod. :)

A nyári szünet megszüntetésével nem értek egyet, szerintem a gyereknek kell, hogy gyerek lehessen, a tinédzsernek meg hogy tinédzser. A legnagyobb nőzések/bandázások középsuliban is nyáron mentek. Semmi pénzért nem cseréltem volna el (meg nem cserélném el most se, életem legszebb évei a mai napig) azt az időt azért, hogy x évvel korábban kezdhessek el dolgozni. Belátom, hogy így nem maximalizálódik az egyes emberek hatékonysága a társadalom szempontjából, de hát valamit valamiért. :)

ez szemelyes valasztasod hogy mire aldozot a limitalt eleteveidet az eletedben es mit tartasz prioritasnak, de nem kellene masik embert korlatoznod vagy kesleltetned az idoben, a sajat szempontjaid miatt szerinte.

Overall nem mondja senki hogy neked a legrovidebb ido alatt kellene nyariszunet nelkul se fejezni a tanulast, te hatarozod ezt meg magadnak. Ha felevente feleves szuneteket akarsz tartani, mert csajozas meg bandazas, masik felevet meg szeket melegiteni, szemelyes valasztasod hogy 2x annyi ido mulva fogsz penzt tudni keresni.

En btw meg azt sem hataroznam meg hogy milyen honapban kezdhetned es fejezned a tanulast, sot azt sem hogy milyen sebesen menjen a tanitas. Szerintem ezt is az egyed hatarozhatna meg maganak. Valamikor gyorsabban tudsz tanulni mert konnyebben csuszuk az info, valamikor lassabban mert idore van szukseged hogy felfogd. Es miert ne kezdhetned tavasszal pl ha akkor adja ki az idot vagy epp telen, esetleg tarthatnal minden honap utan egy het szunetet? Erted.

A gyereknek gyereknek kell lenni, tininek tininek kell lenni hozzaallassal sem ertek feltetlen egyet, szerintem minel hamarabb meg kell tanulnia az embernek hogy bazira limitalt ideje van a foldon es megtanulni egyre effektivebbnek lennie kihasznalni azt. Legtipikusabb panasz az emberek elete vegen mindig az, hogy mennyi mindent nem csinaltak meg amit szerettek volna. Es ez tipikusan azert szokott lenni mivel csomo informalatlan es/vagy rossz donteseket hoztak fiatalabb korukban, es ezzel megpecseteltek a tovabbi eletuket. Mennyire biznisz mar az hogy ivaszattal meg bulizassal tolti azt a par sulis evet az ember, utana bena munkan, bena hazassagban, emberekkel alig tudva kommunikalva szenvedik le az eletuket, mindeki mast hibaztatva? Miert kellene hogy a fiatal bulizos eveid legyenek a "legboldogabbak", utana meg melyrepules, ahelyett hogy folyamatosan elvezhetned a maradek idodben is az eletedet, sot egyre okosabban es ugyesebben tudnak a vagyaidat elerni bennuk, ahogy haladsz elore az eletedben? Ezzel mind nem azt mondom hogy nem kell szorakozni, siman jo az, de minel hamarabb tanulja meg az ember szuletese utan hogy hogyan erje el a vagyait es hogyan toltse ki az eleteveit effektiven, annal hamarabb tud kitorni az idofecserlesbol es kezdi aktivan, tudatos tervekkel elni az eletet. Egesz napos Youtube-ozassal vagy Twitch-ezessel is boldogan le tudja elni az ember elni az eletet, kerdes hogy ezt szeretne e?

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Tno írta: psi-nek meg valami random technokrata overlord gifet képzeljetek ide :D

oh nem gondolom magam technokratanak (marmint ha jol ertelmezem a szo jelenteset, minthogy mindent a tech kellene hogy vezessen es fuck minden mas emberi tenyezot),

szerintem abszolut sima lap hogy szukseg van softskillekre, prezentacios, debating es befolyasolo kepessegekre, amivel hatni tudsz a masik emberre, illetve emberekre, es ezek mellett ki tudjatok sakkozni igy atragva mindent a megfelelo utakat a bizonyos kerdesekben.

A nyugati sulikban jo nagy szazalekat ra is fektetik ezeknek a skillek elmagyarazasara, mivel tudjak hogy mi mozgathatja aktivan vilagot.

Lehet ha Petofi egyes verset ismered vagy elolvastad a Koszivu ember fiait, attol meg nem fogsz az egyrol a kettore jutni a vilagban. Viszont ha hatni tudsz az emberekre a gondolataid okosan szavakbafektetesevel, eg es fold lehet az eletedben a kulonbseg hogy mire viszed.

Kulturalisan tajekozottabb lehetsz az elozoekkel az adott regioban, de tipikusan ahogy tunnek el az egyes kulturis pontok jelentosege a vilagon (egyre jobban ossze vagyunk kotve ugye igy egy lokalis tradicio egyre kevesebb jelentoseggel bir a vilag tobbi pontjan), ez egyre kevesbe lesz szempont, es jon az eloterbe hogy igazabol mennyit tudsz a szakmadban, es hogyan tudsz a masik emberre, vagy emberekre hatni a gondolataiddal.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Beyond Futile Outrage

The three key approaches to morality are concerned with the qualities of agents (virtue), the nature of actions (duty), and the consequences that result (outcomes). I contend that all three forms of moral thinking are vital, but it is important to remember that for the majority of the recorded history of our species, the concept of virtue has been the primary vehicle of morality. Whatever grasp individuals may or may not have had of their wider situation, the idea that it is a good thing to be brave, polite, patient, generous, or kind was easy to grasp – even if it was not always so easy to put into practice. MacIntyre’s After Virtue traces the history of virtues up to their contemporary near-demise, supplanted by two new moral systems devised in the Enlightenment. Firstly, Kant’s duty-based philosophy that leads to human rights, but then inexplicably devolves into posturing about ‘having a right’ in situations where nothing of the kind applies. (Here, Haidt is right: moral philosophy is not entailed in people’s moral judgements: but in this case that is precisely the problem.) Secondly, John Stuart Mill’s outcome-based utilitarianism that begins by aiming at ‘maximising the good’ yet leads to contemporary corporate consequentialism that merely maximises profit. What’s more, these kind of consequentialism, which judge purely by outcome, are systems that no longer resembles morality at all, as the late Derek Partfit accused.

.

Thus we are beset by moral disasters, as we have all but lost one key way of thinking about ethics and broken the others such that otherwise laudable moral systems have become corrupted distortions of themselves. This is the nature of the two major disasters of contemporary ethics – the moral disaster of individualism, which confuses selfishness or paternalism for collective responsibility, and the moral disaster of consequentialism, which boils down complex situations to the point that decisions are easy to make, and in the process destroys the essential context of every ethical challenge.



Sokat agyalok ezen én is, már egy ideje morális válságban van a világ, ez világos. Mármint olyan értelemben, hogy az erkölcsösség legfeljebb önkéntesen vállalt valami, semmi, sehogyan sem követeli meg, és egy bizonyos közösségi szerveződési szinten túl (közép-nagy vállalatok, országok, uniók) már nem létezik, vagyis döntéshozatalnál már nem szempont az erkölcsösség.



rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Ndj5KjKyr3E

QL hozzáállása van.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Nem tudom, melyik topikba férne bele, szóval legyen itt:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=hPUQYiYeFMQ
Baromi jó. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



40 perc Puzsért még akkor sem ha fizetnének. Egy zanzásított listát, amit egy perc alatt el lehet olvasni, talán megnéznék tőle.



7. Fontos vagy, és fontos a véleményed.

ShowHide spoiler #

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


CJ képe
CJ

Miért? Nem a személye a fontos, hanem amit mond.

Amúgy én meg Gödrit nem bírom.. :)

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Szerintem most teljesen vállalható volt, legalábbis én régen kifejezetten gyűlöltem a stílusát, itt meg simán elviseltem. Amikor tegnap benyomtam a HírTV-t, mérgelődtem is egyet, hogy "baszki, csak előszedte a Gödrit már megint", de aztán pozitívan csalódtam. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


CJ képe
CJ

Ez jó hír, akkor majd meglesem..Egyébként mostanában nem egyszer vesztek össze, Apun is személyeskedésbe torkollt az előadás szinte..

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Szeretik egymást, na. :D Apropó Apu: én régen FAMot sem csíptem, de aztán elkezdte levenni a napszemüvegét meg nem annyira komolyan venni magát, és azóta kifejezetten bírom, szóval ő a bizonyíték rá, hogy meg lehet változni. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


CJ képe
CJ

Ja, FAM-nak is van egy stílusa, viszont ő jókat szokott mondani(antropológus, míg Gödri asszem bölcsész).
A napszemüveget azért viselte mert megvakította a reflektor és zavarta. :D

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Miért? Nem a személye a fontos, hanem amit mond.

Ez így van, és ha az egyperces lényeget tanulságosnak veszem, akkor megnézném a kifejtést is.

Ez a műsor még csak el sem kezdődik az első percben, de a másodikban is csak alig.

Vannak olyan szerzők, akiket megnézek előítélet nélkül, Puzsérnak is adtam kétszer esélyt, szar volt, úgyhogy marad a lényeg vagy semmi.



7. Élethazugság: Fontos vagy, és fontos a véleményed.

Oks, és mivel komolyan vetted, amit mond, akkor többet nem is posztolsz ide többet, ugye?



:D Nem. :D Viccet félretéve szerintem Puzsérral alapvetően nem egyet kell érteni, ő leginkább arra nagyon jó, hogy gondolatilag kikezdjen bizonyos témákat, azt már te döntöd el, hogy ez nálad hogyan csapódik le. Pl. ebben a listában is van egy csomó olyan dolog, amivel ebben a kontextusban bemutatva egyetértek, de egyébként tágabban vagy szűkebben nézve már nem.

A "vélemény" erre jó példa: társadalmi-közösségi szinten nyilván nem fontos a véleményed, mert nem igazán szokták komolyan venni, de ebben szvsz benne van két fontos dolog is. Először az, hogy üres véleményformálás helyett jobb utánanézni dolgoknak, mert attól, hogy másnak nem fontos a véleményed, téged még érdekelhet a sajátod megalapozottsága (nem mellesleg ez tud egy sima véleményt valamivel magasabb szintre emelni) + hogy nem kell annyira komolyan venni, összeveszni véleménykülönbségeken egy bizonyos szintig.

A "légy önmagaddal", a "gondolkodj pozitívannal" és a "csak akarni kellel" sem maga a mondanivaló a baj, hanem az, ahogyan ezeket a tömegkommunikáció használja. Ettől még érdemes pozitívan gondolkodni sok szituációban, és ha el szeretnél érni valamit, nem baj, ha akarod is. :D

Szóval nem véletlenül hivatkoznak a Titokra meg Oraveczre a legtöbb kritikánál, nem kell Szentírásként nézni a véleményüket, csak azt kell értelmezni, miből indulnak ki.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


KMZ képe
KMZ

- Barátom - fordult hozzá. - Ugye, nem gondolod komolyan, hogy én mutatom meg neked az utat a
nirvánába? Ugye, nem képzeled, hogy ilyen könnyen besétálhatsz az örökkévalóságba? - Majd szomorúan,
mintha csak neki árulná el a titkot, a fülébe súgta. - Ugye, tudod, szegény barátom, hogy nem segíthetünk
egymáson.
Nincs egyetlen út
. Magunk vagyunk a világon, s ahányan vagyunk, annyi az út. És nem
ismerhetjük egymás útjait.


SU-LA-CE

Reggeli beszélgetések Lin-csi apát
kolostorában

shit hits hard, a reakcióm, ahogy anyám reagált a keresztapám májrákos hátralevő 4-5 hónapjára.

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



En akarok sok gyereket (lehetoleg minel tobb notol), de apa szerepre egyaltalan nem vagyok.



Hirtelen azthittem azt irtad hogy a keszito szerepere nem vagy valo :DDD

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut


CJ képe
CJ

pls dont.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Ne csináld, csak a bajjal jár, komolyan!!44

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



"Ez a legnagyobb ostobaság azóta, hogy Lord Hifa felszólalt az Alsóházban! Komolyan, a szövege végén javasolni akartuk, hogy az evolúció érdekében kasztráltassa magát! Aztán eszünkbe jutott, milyen jelenség Lady Hifa, és rájöttünk hogy ez voltaképpen felesleges." - Peter Jurasik



aha
a gyerek tud kedves, aranyos lenni idonkent, foleg amig pici

Parizer forever.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!