Jelenlegi hely

Egészséges életmód topic

Utolsó bejegyzés


Egyébként ez is lehet egy ok. Mivel lakásban nem dohányzom (el sem bírom viselni a cigifüstöt zárt térben és azt meg még annyira se, hogy minden bűzlik tőle) így kimegyek az udvarra. Ha nagyon hideg van, kevesebbet járok ki. Akkor meg már az is megoldható, ha a kevés helyett egyszer se gyújtok rá.

Egyébként bő tíz éve emlékszem még itt munkahelyen is lehetett bent dohányozni és időnként megtettem, otthon viszont továbbra se és sosem. Na és mikor reggel bejöttem, első dolgom volt egy kávé + cigi mellett megnyitni a Hardwired-et. Sose esett semmi annyira jól, mint az.

Olvasni a jobbnál jobb, frappánsan (Sogun írásai, istenem) megírt híreket, a fasza kis kommenteket, közben meg hódoltam a bűnös élvezeteknek. Komolyan már csak az hiányzott volna, hogy egy titkárnő bejön és lehajol. :)

180



November = 'még' nem elég fontos.
Egyszerűen a szokásain kell változtatni az embernek.

Jó lesz az.



Futás helyett akkor legyen szex.

De ugyan nem velem. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Én úgy szoktam le, hogy lementem napi 6 szálig, aztán mindig csak a felét szívtam el asszem talán 3 hétig, aztán mindig csak 2 slukkot (azt is ugye kb. 6 alkalommal/nap 1 hétig) aztán egy slukk minden rágyújtásnál egy hétig, majd semmi. 2 hónappal a leszokás után kértem egy slukkot, és nem hittem el, hogy 15 évig dohányoztam. :D

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



egy kis szerencsevel az iden megdontom a 2014-es 242000 kcal elegeteset (2016-ban 235k volt, most 230k-nal jarok)

Parizer forever.



Ezt kipróbálom! Köszi, szerintem ez nálam is működhet!

Gabika: Gratuláció!

180



thx :)

Parizer forever.



Amugy a kulonbozo sportoknal megadott elegetett kaloriakat nem kell nettositani? Jol hangzik hogy setalsz 1 orat tegyuk fel 200 kaloriaert de ha csak a seggeden ultel volna az is lenne 70 :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



nem tudom, nekem endomondo csinalja, de vegul is lenyegtelen, csak statisztika :)

Parizer forever.



Ja. Szívhatod tovább a cuccot.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Mármint kidobtad 2 slukk után a cigit, vagy hordtad magaddala a deckeket? Az azért elég büdös ám...

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Ki kell pöckölni a parazsat, és letépni belőle, akkor nem olyan vészes egyébként, de talán akkor már kidobtam, mert ugye eleve fél szál cigi volt. Nem tudom már pontosan. Meg az újra gyújtott cigi erősebb is valamivel. Ez végülis csak nagyságrendi útmutató. Nem is nagyon emlékszem már, hogy mennyire volt húzós az első cigi nélküli nap.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Jó lesz az.



Cseszi a csőrömet, hogy amióta otthon edzek, nem tudok húzódzkodni. Talán megpróbálkozom egyszer egy ajtóra rakható rúddal, csak az a baj, hogy féltem a szegélyt.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



nekem van, eleg jo, bar kicsit feltem mert csak 100kg-ig birja

Parizer forever.



Nekem is ajtófélfába akasztható van. Annyi hátránya van, hogy alacsony ahhoz, hogy nyújtott lábbal végezzem a gyakorlatot. De L-sitben megy :)

És végre megvolt a 20-as kettlebellel a bottomup press. Fákje :)

Jó lesz az.



Én meg elkezdtem 0 súlyokkal a 5x5-t:

rwurl=https://i.imgur.com/pt9cbTn.png

Kicsit optimista mondjuk az a becslés (felhuzasban 5, a tobbi gyakorlatban 2,5kg emeléssel számol alkalmanként, utóbbit inkább levettem 2re) :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



20 kilóval fekvenyomni 5x5 ismétléssel? Ekkora hülyeséget nem tudom, mikor láttam utoljára. :D Egy bemelegítő szériára is fel szoktam rakni a 30-cat azért, pedig kurvára nem vagyok erőemelő, a legnagyobb súly 100 kiló volt, amit valaha fekvenyomásra használtam.

A felhúzást meg nem tudom, kezdőként érdemes-e csinálni, mert az oké, hogy tök jó gyakorlat, de azt nagyon meg kell tanulni helyesen csinálni, mert egyébként megsérülsz vagy fokozatosan szétcseszed magadat vele. Sok olyan rendszeresen gyurmázó, nem kezdő ember is van, aki nem csinálja, mert nem biztos a dolgában.

Az overhead press az micsoda? Vállból nyomás?

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



jaja, az overhead press a vállból nyomás



Jó, egy olyan emberrel beszélsz aki tavaly 40be nyomogatott kb 6ot (a csucs meg 45 volt vagy 10+ éve) :D

Nézegetem a videokat mindrol neten tobb forrasbol is, meg nyilvan azert kezdek ilyen alacsonyan hogy a ket problemas (evezes+felhuzas) gyakorlatnal megtanuljam a helyes format.

Igen az vállból nyomás.

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Istenem ekkora kockát... Nyomjál napi 300 fekvőt basszus, fussál heti 2x 5-10km-t, vegyél egy kézisúlyzót és bicepszezz meg vállaz ha van időd, meg esetleg felülések + planking és kész.



Van kétkezes meg egykezes rudam is.
Nem szeretem a fekvőt bassza a csuklómat (illetve lásd 1. pont)
Fut a faszom, akkor már inkább bringa :)

A planket meg valahova beteszem ha nem felejtem el.

Vagy ez:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=C7rBDKrWprU

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



amúgy meg inkább nyomd a fegyencedzést



Majd ha börtönbe kerülök max, amíg van itthon felszerelés inkább azokat használom :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



na elment a hsz-em :(

20 kilóval fekvenyomni 5x5 ismétléssel?

akkor ujra

keskeny vallu, gyenge 44 eves vagyok, apukatesttel (kerdezd meg vajkot, ha nem hiszed) (programozo 30 eve)

5 eve jartam kb. utoljara teremben (vagy tobb)

miota ujrakezdtem, ma volt a 4. alkalom, hogy voltam

a ma reggeli fekvenyomas az 4x8 60kg-al, meg 1x5 (mert mar nem birtam tobbet)

ne legyel puding

Parizer forever.



Jó, egy olyan emberrel beszélsz aki tavaly 40be nyomogatott kb 6ot (a csucs meg 45 volt vagy 10+ éve) :D

Oké, értem, de ettől még szerintem azt az appot baromi gyorsan töröld le a fenébe. :D Ez tökre nem olyan, hogy betáplálsz statokat egy appba és akkor az majd neked pontosan meg fogja határozni, miből mennyit csinálj mekkora súllyal. Azt, hogy mennyi súlyt kell felrakni, igazából neked kell kitapasztalnod. Rule of thumb, nem minden gyakorlatnál ez a helyzet (meg egyébként sem feltétlenül kell rám hallgatni, nem vagyok személyi edző :D), de általában ha felraksz egy súlyt és kimegy vele kb. 8 - szabályos - ismétlés, akkor azzal érdemes szériázgatni 4-szer / 5-ször.

Ez azért elég fontos, mert az rendben van, hogy nem egoliftelni kell szabálytalanul meg 500 fekvőtámaszt csinálni szabálytalanul, de ha túl kicsi a súly, akkor ugyanúgy nem fogod megtanulni rendesen a dolgokat. Pl. mit fogsz csinálni akkor, ha kicsi a súly fekvenyomásból? "Dobálni" fogod a súlyzót, amivel egyrészt adsz egy kis fölösleges hülyeséget mondjuk a csuklódnak meg az izületeidnek, másrészt meg tökre lendületből fogod végezni a gyakorlatot. Aztán ha innen, a szabálytalan formából kiindulva mész rá a nagyobb súlyra, jön az "itt fáj, amott fáj". Az a legjobb, amikor mellezel a fekvenyomópadon, aztán a könyököd fáj a végére. :D

Szerk: Egyébként szerintem nagyon hasznos az is, ha a gyakorlatok végzése közben egoista módon figyeled magadat a tükörben. A múltkor én is csináltam nagyban a tricepsznyújtást, aztán egyszercsak elkezdtem érezni a könyökömet. Gyors csekkolás a tükörnél: ja, hogy a negyedik-ötödik sorozatok vége felé, amikor már nagyon ég, minimálisan elmozgatom néha az egyik könyökömet oldalra...

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Pontosan igy kell beloni a terhelést, ha valamivel már 10et meg bírok csinálni, rakok meg ra, hogy max 6-8at tudjak belőle egyszerre.

Parizer forever.



.

Parizer forever.



Azért az appot nem látom problémásnak, ha kevés súllyal is kezdek most igen hamar utol fogom erni a mostani formámat a 2-2,5kg-s emelgetésekkel alkalmankent (heti 3 edzes van ugyebár)

Ha kevés a súly akkor nem dobálok hanem hosszabb negativ ismetlest csinalok

Puding vagy nem puding, ennyi sulyt tudok kinyomni, arrol nem tehetek ha neked kifejlett felnőtt férfi tested van :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



De ha azt mondod, hogy az appnak idő kell arra, hogy utolérd vele a mostani formádat, akkor azoknál a súlyoknál igenis tudsz nagyobbakkal melózgatni. :) Az edzést nem megúszni kell, az csak akkor működik, ha az ideális terhelés alatt mindig jól lefárasztod magadat, szóval esetedben a mostani formád utoléréséig tartó idő teljesen el lesz vesztegetve. Vagyis olyan lesz, mintha nem csinálnál semmit.

Az alkalmanként emelkedő súlyokat sem értem. Heti hány edzésre van ez kikalkulálva? Mindig növeli, vagy ez csak ilyen beszoktatósdi ("szokod a gyakorlatot" és hasonlók)? Nem nagyon láttam még olyat senkitől, hogy edzésről edzésre növelgetné a súlyt, azt istenigazából úgy kéne emelni, ahogyan bírod kb.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!