Jelenlegi hely

Cyberpunk 2077 előzetes!

Utolsó bejegyzés


Értem, hogy már megint "júúúúúúj" van nálad, de attól még én szét tudom röhögni a fejemet azon, amikor jön valami általánosságban nagyobb cucc, amit valami niche-nek számító, kisebb cuccból csinálnak, hogy aztán a kisebb cucc rajongói hozzanak egy szuperelitista "this is not XY!" jellegű érvelést. Persze szokott lenni ebben valami igazságmag általában, néha még egész mély és jogos érvelések is ki tudnak kerekedni egy ilyen vitából (pl. régi vs. új Fallout, ahol a "trú" identitás megragadásáról szokott szólni egy ilyen vita a "hol van a kedvenc perkem és traitem a Fallout 1-ből?" kaliberű ostobaságok helyett), de néha abszolút földbuta baromságokba tudnak beleállni emberek... itt pl. jelesül abba, hogy "nem elég dárkos".

Valójában meg a CRPG egyrészt mindig adaptáció, ami sosem egyenlő az asztali RPG-vel, sőt, maga az asztali RPG szabályai és világa is csak egy értelmezési keretet adnak a tényleges játékhoz, amiből aztán a DM meg a játékosok közösen hozzák össze pl. a saját Cyberpunkjukat. Ezek a dolgok nem a merev másolásból, hanem pont hogy az újabb és újabb interpretációkból táplálkoznak.

Nagyon kíváncsi lennék például, hogy ha manapság jönne a Planescape: Torment, mekkora fikát zúditanának a játékra a "Planescape-fanok" a neten amiatt, hogy Sigil egyáltalán nem úgy néz ki, mint a szabálykönyvben. Az "eredeti" Sigil egy rohadtul magas torony tetején lévő "fánk", amiben igazából semmi kézzel foghatónak, így a föntnek és a lentnek sincs értelme, és annyira a "nagy kerék" középpontja, integráns része, hogy ha mondjuk kiállnál a fánk egyik szélére, egy jó pozícióból le tudnál köpni egy alsó világra, mondjuk az Abyssba. Ebből a Tormentben annyi jön át, hogy érezhetően van egy "körkörös" jellege a városnak, de egyébként teljesen le van egyszerűsítve azért, hogy fogható legyen annak is, aki tényleg semmit nem tud a Planescape-ről, na meg hogy működjön egy hagyományos izometrikus RPG-ben. Fontos a játék szempontjából? Abszolút nem, de tökéletes alapanyag ahhoz, hogy fennakadjon rajta az asztali közösség furábbik része.

Nagyon rossz az, amikor emberek egy csoportja képes leszűkíteni ennyire az értelmezési tartományt, miközben csak annyiról van szó, hogy az is csak egy értelmezése a CP-nek, ahogyan a CDPR játéka is. Hagyjuk már dolgozni a művészurakat, mkay?

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Úgy látom, a szem körüli implant fix lesz, már ha ez a két kép a főhős variációkat mutatja.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Choose your next words with excpetional care!



Nem a játékból van, cosplay. Az egyik ez a srác:

Geralt of Rivia catching a ride in New York City (Maul Cospaly)
Inditás gomb

Geralt of Rivia catching a ride in New York City (Maul Cospaly) (00:00:29)



Jesse Cox tol egy kérdezz feleleket. Lusta vagy kiszemezni. Olvassátok.
https://twitter.com/JesseCox/status/1006618639225634816

A fentebb linkelt screenshotok 4k-ban
https://imgur.com/a/FPssXXE

kép:https://i.imgur.com/KRgdEr6.jpg

Choose your next words with excpetional care!


KMZ képe
KMZ

Fps fuck yeah. A tpsfagek meg kapjak be a faszomat.

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától


CJ képe
CJ

Sir, are you ok? :)

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Szerintem megint bepiált. :P

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Á, tehát emiatt "rettenet" az egyik legnagyobb rpg-klasszikus! Tudtam én, hogy meg fogod tudni intelligensen magyarázni, és nem térsz el a tárgytól evidens dolgokkal való bölcselkedéssel!

ibi amentia latet



Egy apró probléma megoldásával tök simán elkerülhetnéd a félreértéseket meg ezt a szinte állandó gyanúsítgató hangnemet egyébként: tulajdonképpen nyitottabban kellene kezelned az írott szövegek olvasását. Ha valaki az írásbeli kommunikációt hétköznapi társalgásra használja, akkor úgy fog fogalmazni, ahogyan azt szóban tenné, és hiába van ott mondjuk egy szmájli, már egy kevés rosszindulat esetén is ki fog veszni az irományból az a hanghordozás, mimikai tálalás stb., ami mondjuk a "rettenet" szó használatát tompítaná.

Mi kellene ahhoz, hogy úgy általában helyesen tudd értelmezni a kommentjeimet? Igazából csak annyi, hogy lefordítod a szöveget "beszélt" szövegre meg hogy használod azt a tudást, ami igenis ott van a fejedben: szerintem bőven van annyi kommentem, hogy abból le tudd szűrni, milyen ízlésem van és hogy hogyan szoktam kommunikálni, de ha nem, akkor mondjuk lehet normálisan kérdezni is az azonnali agresszív támadás helyett (és attól az internet mindig egy kicsit jobb hely lesz).

Ha így tennél, akkor nem írnál olyan baromságokat, hogy szerintem a tápolás minden RPG leglényege, meg nem tolnád ezeket az arcpirító gyanúsítgatásokat arról, hogy én már megint hazudtam, de hogy kimagyaráztam magamat! Nope: reagáltál, én meg kifejtettem, hogy mi a rettenet (az asztali RPG szakrális tisztelete, abból adódan pedig a beszűkült fanbase általi elkorcsosítása, átértelmezése), mert láttam, hogy megint fölöslegesen húzod fel magadat valami hülyeségen.

Másrészt meg ajánlanék egy pozitívabb életszemléletet is vagy valami hasonlót, és akkor talán nem kellene azt nézni állandóan, hogy damoqles most éppen milyen mondatszerkezet miatt nem volt hajlandó elolvasni egy random cikket, meg hogy szerinte éppen merre kurvul a FromSoftware, Zaxx meg hogyan hazudik, mint a vízfolyás. Nem akarok itt lelkizni neked, mert elmenekülsz a leghörgősebb death metálig, de ránézésre mostanában elég fos állapotban van a hangulatod, azzal meg azért kezdhetnél valamit talán.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


KMZ képe
KMZ

Durvan :) de amugy tenyleg orulok hogy fps :)

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától




Ködösítés, visszatáncolás, gólvonal elmozgatása, szenteskedés, személyeskedés – és még mindig nem tudjuk, miért rettenet a Cp 2020. Ki gondolta volna, hogy egy pillanatszülte, ignoráns böszmeségből indult öngóllavinából ilyen színvonalas eszmecsere születhet? Én legfeljebb csak sejtettem, hisz' Zaxx.

ibi amentia latet



Choose your next words with excpetional care!



A WoW óta nem érdekelt annyira játék, mint ez most. Lehet, hogy még éveket kell rá várni, de van egy olyan gyanúm, hogy megéri. Csak addig ne avuljon el a gépem, mert akkor biztos, hogy tökön vágom magam. :D



The first-person shooting includes a slow motion "bullet time" effect and a slide move. You can combine the two for dramatic effect.

Damage numbers pop out of enemies as you shoot them (the enemies have life bars).

kép:http://www.nfohump.com/forum/images/smiles/iamdisappoint.jpg

Non serviam



Hát ha nem hát nem, én megpróbáltam. Végül is a képzelt világoknak is van előnyük, de azért szólok, hogy te most jelenleg itt tartasz:

- mindenféle magyarázat csak kimagyarázás lehet,
- ha rólad beszélnek, az személyeskedés,
- téged még az is idegesíteni tud, hogy sok szmájlit használok.

Igazából egy wall of textnél többet nincs kedvem veled foglalkozni, csak furának gondolom a viselkedésedet, ennyi.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


[4K] Cyberpunk 2077: Complete E3 2018 Technical Analysis!
Inditás gomb

[4K] Cyberpunk 2077: Complete E3 2018 Technical Analysis! (00:10:07)

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ez a póz ismerős, szerintem az eredeti (CP 2020) szabálykönyvben van valahol.

Tango

"Lagging is a lifestyle."



Te nem rólam beszéltél, hanem valami bubusról a fejedben, esetleg a tükrödben. Elég szomorú, hogy már nem először süllyedsz erre a szintre. Gondolkozz el rajta, micsoda cirkuszt csapnál, ha én címeztem volna mindazt neked (nem mintha olyan kínosan sztereotip lúzerfordulatokkal akarnék valaha is élni éles vitában), és szállj egy kicsit magadba, ha már a pongyola twitter-fogalmazásmódról és a gunyorodért gunyorral kínáló válaszokon (#56->#57) való besértődésről nem is vagy hajlandó letenni.

Egyébként igen, a fokozott mértékű szmájlihasználatnak nem kicsit túlkompenzálós és sekélyes mellékzöngéje van.

A játékhoz visszatérve, a szabálykönyv ikonikus 'Péntek esti véres testek' anti-hollywoodi, meredeken halálos harci krédójának fényében furának hat a felugró sebzésszámos, árkádos jelleg, amit jelentenek, de végül is ez nem körökre osztott, csapatos taktikai szimuláció lesz (azért jólesne egy olyan Cp is), hanem egyszemélyes akciójáték(os rpg), és játékmenet mindenek felett.

ibi amentia latet



A bullet-time-ot opcionális skill fejlesztésként vagy beépíthető implantként el tudom képzelni (ahogy a DX:MD-ben), akárcsak a slide-ot.
A sebzésérték popup-ok meg egészen biztos vagyok hogy kikapcsolhatók lesznek, amellett hogy minden skill-based RPG-ben jelen vannak (pl. Vampire Bloodlines), mindegyikben kikapcsolható. Kétlem hogy a CP kivételezne ezzel.

Úgyhogy csak ne legyél "Son, I am disappoint" :D



Amíg nem látok legalább 10 percet a játékból, addig szkeptikus-cinikus maradok.

Aztán majd utána fikázom, jól. :D

Non serviam



Te nem rólam beszéltél, hanem valami bubusról a fejedben, esetleg a tükrödben.

Ami veled kapcsolatos? Nyilván el lehet ezt ütni ennyivel, de a "bubusok" egy benyomás alapján képződnek... szóval ja, kivételesen értheted úgy, ahogyan nyilvánvalóan értettem: ez a benyomásom rólad.

Gondolkozz el rajta, micsoda cirkuszt csapnál, ha én címeztem volna mindazt neked

Semmilyen cirkuszt nem csapnék, elvégre amit nekem szoktak címezni, sokkal durvább (pontosabban fogalmazva: durva) szokott lenni ennél, és idővel azt is megtanultam leszarni.

a pongyola twitter-fogalmazásmódról

Nézd, ez nálad szintén egy visszatérő momentum, jelesül az, hogy kikéred magadnak, amikor köznapian és odaszólósan fogalmaz valaki egy hosszan kifejtett vélemény helyett... egy fórumon. Ha mondjuk könyvelő leszel és te intézed az adóbevallásomat, akkor a rövidséget-pontatlanságot jogosan kikérheted majd magadnak (és gyanítom, hogy egyébként te vagy az egyetlen, aki ezt velem kapcsolatban itt ki szokta kérni magának :D).

a gunyorodért gunyorral kínáló válaszokon (#56->#57) való besértődésről nem is vagy hajlandó letenni.

Várjál már, hát az első mondatban még azt írtad, hogy én képzelődöm.

Egyébként igen, a fokozott mértékű szmájlihasználatnak nem kicsit túlkompenzálós és sekélyes mellékzöngéje van.

Én nem lepődöm meg azon, hogy szerinted a mosoly / nevetés kifejezése sekélyes dolog (és már megint ennél az álértelmiségi elitizmusnál tartunk...), de a túlkompenzálással kapcsolatban erősen tévedsz. Mindenki általában úgy ír, amilyen a személyisége is: egy ökörködős hülyegyerek vagyok az életben, ennyi. Van egy haverom, aki pl. úgy szokott csetelni, hogy telekúrja a beszélgetést szmájlival, miközben hullakomoran ül a monitor előtt, na, ennek én vagyok az ellenkezője. :) És egyébként nem tagadom azt sem, hogy köcsög vagyok néha ebből fakadóan, de nézd, neked például még sosem vettem poénból guminőt több évnyi barátnőtlenség miatt, másnak meg igen. :D

Most meg fogsz sértődni (I don't care), de nekem benned is van egy poénfaktor: a savanyúságod tud néha olyan mértéket ölteni, ami már erősen szórakoztató, a feminácikon meg a libsiken való túlpörgésed szintén, a ki mit hallgat topikba benézve pedig igazi vígjáték fogadja a random érdeklődőt, hörr. :D Nem fasza, hogy amikor ennek hangot adok, te ezt gunyorosságként meg frusztrációként éled meg olcsó kis heccelés helyett, de remélem, hogy most, hogy kb. érted a kontextust, a jövőben nem ezen fogsz ugrálni.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



pl. Vampire Bloodlines

Aranystandard nekem az a játék.



Nekem meg az előzménye a masquerade-redemption... ;}

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Nagyon traumatikus neked ez az extrém metál dolog. Hol húzod meg a határvonalat, már a Harry Potternél, mint egy igazi soccer mom? Vagy még a rádiós rock is belefér?

Olcsó kis heccelés pedig nem lehet gunyoros? Ez majdnem akkora önellentmondás, mint a következő:

a túlkompenzálással kapcsolatban erősen tévedsz. Mindenki általában úgy ír, amilyen a személyisége is

vs

Van egy haverom, aki pl. úgy szokott csetelni, hogy telekúrja a beszélgetést szmájlival, miközben hullakomoran ül a monitor előtt

Erősen tévedek, de azonnal beírsz egy általábant is, hogy gyurmává változtasd az előző deklarációd élét, aztán hozol még rá egy ellenpéldát is. Művészi.

Nézd, ez nálad szintén egy visszatérő momentum, jelesül az, hogy kikéred magadnak, amikor köznapian és odaszólósan fogalmaz valaki egy hosszan kifejtett vélemény helyett... egy fórumon.

Még véletlenül sem, én eredetileg csak azt nem értem fel ésszel, hogy mi a halálért is volna "asztali RPG-rettenet" a Cp - nem a fanjai, nem a zsánere, hanem az, amit és ahogy írtad, tudniillik én az írottakra szoktam reagálni, nem az írottak holmi képzeletbeli legoptimálisabb variánsára. Ha lett volna erre rendes válaszod, arról wotoztál volna, mint rendesen, nem a süket semmiről azóta is. Ez a konkrét szerepjátékbiznisz történetesen egy olyan téma, amiről én a jelek szerint többet tudok nálad, szóval ha benyomsz egy olyat, és szavadon foglak, hadd ne én legyek a hülye, amiért nyilvánvalóvá vált a fogalmatlanságod. Szívesen elbeszélgettem volna a játék specifikus aspektusairól itt valakivel, bár bevallom, rögtön gondoltam, hogy te nem tudsz ezzel szolgálni, csak unalomtrollkodtál egyet.

A jovialitás kifejezését pedig nem tartom sekélyes dolognak, csak azt, amikor nem a szöveggel magával van kifejezésre juttatva, hanem extra mankókkal - mégpedig minden egyes szöveg minden második mondatában (én is használok szmájlikat, de nem folyamatosan, mint aki lázasan igyekszik bizonygatni a világnak, hogy jó kedélyű). Ahogy pl. azt is utálom, amikor valaki kérdőjelet rak egy kijelentés végére, mert az amerikai filmekből eltanulta, hogy affektálva kell beszélni. Elitizmus a köbön.

Hab a tortán, hogy a legaktívabb minden-témában-blogozó akar leoltani valakit vélt túlpörgés miatt.

Mehh, meguntam a szócséplést, te is üsd el inkább azzal az idődet, hogy beszerzed a Cp 2020-at.

ibi amentia latet



Akit érdekel, ma este is lesz (valószínűleg csak) dev talk Xbox és Twitch streamen.

Közben meg egy pletyka fut köröket redditen, miszerint Gamescomon várható majd gameplay bemutató. Természetesen erősen sóderbánya.



Nagyon traumatikus neked ez az extrém metál dolog.

Az előbb írtam le, hogy röhögni szoktam rajta. Olvassál már ahelyett, hogy szajkózod a berögzüléseidet.

Hol húzod meg a határvonalat, már a Harry Potternél, mint egy igazi soccer mom? Vagy még a rádiós rock is belefér?

Ez meg a szokásos damoqles-féle "I'M A MAN, I LISTEN TO MANLY STUFF!" :D Nekem a hörgés humorossá teszi a műfajt, ez van.

Erősen tévedek, de azonnal beírsz egy általábant is, hogy gyurmává változtasd az előző deklarációd élét, aztán hozol még rá egy ellenpéldát is. Művészi.

És téged most komolyan az zavar, hogy egy ellenpéldával mutattam meg, hogy én az "általában" kategóriájába tartozom? Egyéb érveléstechnikai kifogások?

Még véletlenül sem, én eredetileg csak azt nem értem fel ésszel, hogy mi a halálért is volna "asztali RPG-rettenet" a Cp - nem a fanjai, nem a zsánere, hanem az, amit és ahogy írtad, tudniillik én az írottakra szoktam reagálni, nem az írottak holmi képzeletbeli legoptimálisabb variánsára.

És pont ezért nem szoktad érteni azt, ami le van írva. :D

mi a halálért is volna "asztali RPG-rettenet" a Cp

Ha már ennyire azt akarod értelmezni, ami le van írva, akkor te is látod, hogy nem pontosan ezt írtam:

Persze, hogy ennek is valami asztali RPG-rettenetből kell táplálkoznia. :D

Nem a CP a rettenet, hanem az összes asztali RPG ebben a kontextusban (szóval a CP is, csak nem az számít). Miért? Azért, mert ha manapság kijön valami cucc, ami asztali RPG-n alapul, máris jön egy adag vadbarom, aki előveszi a kis szabálykönyvét és sűrű fésűvel kezdi el keresni az eltéréseket az ADAPTÁCIÓ (ami egy önálló mű) és a Nagy Könyv között, tulajdonképpen kinyírva az eredetiség igényének az írmagját is.

Ez a konkrét szerepjátékbiznisz történetesen egy olyan téma, amiről én a jelek szerint többet tudok nálad

Grifter is állandóan "többet tudott" nálam a képregényekről, csak ez a tudás olyan szubjektív és elfogult volt, hogy még egy egyszerű, általánosan megfogalmazott érvelést sem tudott felfogni, ha az eltért az ő nézőpontjától. Tulajdonképpen már túl sokat tudott a képregényekről.

Ahogy pl. azt is utálom, amikor valaki kérdőjelet rak egy kijelentés végére, mert az amerikai filmekből eltanulta, hogy affektálva kell beszélni. Elitizmus a köbön.

Köcsög bulizósfiatalok, amerikai filmeket néznek itt ahelyett, hogy beszereznék a CP 2020-at, a kurva anyjukat.

minden-témában-blogozó

Aki mindenről tud egy keveset, annak reálisabb perspektívája lesz, mint annak, aki csak egy dologról tud nagyon sokat.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nem lehetne ezt privátban? Gecire nem érdekel szerintem senkit.

Respect is not given. It's taken.



Pont most akartam írni én is. Még ha bele sem olvasok, akkor is unalmas állandóan fél oldalakat görgetni a semmiért.

Non serviam

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!