Jelenlegi hely

Boldogsághangulat és örömbenüvöltő-szoba

Utolsó bejegyzés


aki nem érti a Vajk/Moken/Brianaspirin/Ésmégsokanmások-aférfiakkvázifele féle érvelést, a megértéshez valszeg ez is közelebb vihet:

http://www.webmd.com/men/guide/testosterone-replacement-therapy-is-it-right-for-you#1


Tno képe
Tno

Elolvastam az első oldalt (fogjuk rá), abból sajnos még nem derült ki, hogy mivel is akarják helyettesíteni a tesztoszteront..

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Valahogy éreztem, hogy záros határidőn belül eljutunk az "aki nem úgy gondolkodik, mint én, az nem is férfi" címezetű érvelésig. :D De kurva kár, hogy az ész pótlásának módjára még nem jöttek rá...

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Kecske csak azt akarta írni, hogy szükséged lenne egy kis plusz tesztóra. Nem kell rögtön vagdalkozni!

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Kecske csak azt akarta írni, hogy szükséged lenne egy kis plusz tesztóra.

Igen, csak ugye nem erről van szó, hanem arról az alapkövetelményről, hogy ha nem vagy destruktív bennszülött, akkor igyekszel nemcsak a farkaddal, hanem az eszeddel és ne adj isten a szíveddel is gondolkodni.

Tudom, hogy ez a klasszikus férfiállat definíciójába nem fér bele, és az ember ehelyett inkább a 80-as évek akciófilmjeire jellemző, egyébként néhol homoerotikusnak érződő (nagy, duzzadó izmok mindenütt :D) és heteroszexualizálatlan (Arnie és Rambo nem valami nagy kujon egyik filmben sem, még akkor sem, amikor beleférne: a Kommandóban pl. kifejezetten ciki, hogy a végén Arnold még csak le sem smárolja az érte epekedő néger csajt because it was the 80s) definíciót szeretné magára aggatni, és nincs is ezzel semmi baj, de attól még kijöttünk a barlangból néhány ezer éve.

Persze tudom, hogy az RW-n mindenkinek maszkulinnak kell lennie a "férfiklub" jellegből adódóan, de a személyesebb topikokba beleolvasva látszik, mennyire félreviszi az embert ez a felfogás és hogy a társadalom mennyire nem így működik valójában. Ezzel a hozzáállással manapság két állapotba lehet eljutni: a magányhoz vagy a boldogtalansághoz. :D

Egyébként meg Connery is elmondta már a Rockban, hogy a legjobb nőt az eminensek dugják meg a szalagavatón. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Álló fasszal pedig nehéz idealistának lenni.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Se az álló faszhoz, se az idealizmushoz nincs köze a dolognak (az idealizmus jelen esetben pont az lenne, hogy kitartasz egy archaikus életfelfogás mellett, holott tudod, hogy nem működik), én csak arra szerettem volna utalni, hogy Harvy lehetőleg ne a ti verziótokból induljon ki a csajozás rejtelmeinek feltörésekor, mert a ti verziótok egy hülyeség. :D

Egyébként meg tudtommal közületek legalább ketten házasságban vagy párkapcsolatban élnek, szóval nem illik mást prédikálni, ti falu bikái. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ez nem olyan téma, hogy megfogadod, meg majd eldöntöd, hogy hogyan. Ezek a dolgok belülről fakadnak. Van akinek sok a tesztó, van akinek kevés. Harvy még nem tudja, hogyan áll a témához, csak annyi a biztos, hogy végtelenül lusta.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Ez nem olyan téma, hogy megfogadod, meg majd eldöntöd, hogy hogyan.

De, pont olyan, mert ahogyan a zombik mondják: braaaaains.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


KMZ képe
KMZ

Kurvaéletbe már muszáj itt a boldogságban is offolni bazdmeg? A faszomba már, privizzetek vagy húzzatok a redvás filozófia topikba basszátok meg.

Ne offoljatok plz :)

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Hé, én erről mind örömömben üvöltve filozofáltam.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



KMZ, te már megint iszol? :D

Amúgy jogos.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Amúgy jogos.

Amúgy nem: kb. tökre mindenki elmondta, amit szeretett volna, 20 kommentből 6-7 offot ki nem szar le, mi meg az enyémmel együtt a negyedik off kommentnél tartunk arról, hogy ne tessék offolni.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Zaxx kezdte. Nincs elég tesztója.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



De!

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Az egy dolog, ha pofátlanul szétoffolsz egy topikot, de az már egy másik, ha van egy mellékvágány beszélgetés egy ontopic kommentből fakadóan. Egyébként meg faszom, nem a Ki milyen játékkal játszott a héten topikban vagyunk, hanem egy tök laza "boldogan üvöltözöm" threadben, ahol általában születnek beszélgetések arról, hogy valaki boldogan üvöltözött.

Az én személyes 2 centem, de nekem a tököm kivan a túlzó "ne offoljatok, csesszétek meg" kommentekkel meg a néhány komment folyamatos, kényszeres átpakolásával a kukába valóan "rendszerezett" fórumon, ahol aztán úgysem találom meg. Fuuuuuuuuck.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Látom, sikerült minden múltbeli szálkát beszurkálni ebbe a hozzászólásba. :) Remélem, most jobban érzed magad, és így többet már nem kell előhoznod ezeket. Nekem amúgy eszem ágában nem volt átpakolni semmit. KMZ mondott egy véleményt, én is mondtam, te is mondtál. Folytatódhat az örömben üvöltés.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



+1

És továbbra is feleslegesen sokféle a gyűjtő topic van. Ha nem tudom a nevét, hogy rákeressek, van amikor néha 3-4 helyre is be kell nézni egy régebbi topic után, hogy aztán egy ötödik helyen találjam meg, mert a juzer pont ott látta logikusnak megnyitni. És ez nem az ő faszsága, hanem a túl széttördelt szerkezeté.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Igazából 1 topik is elég lenne az egész fórumra, ha működne a kereső. :D

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.


KMZ képe
KMZ

XDDDDDD

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától


Tno képe
Tno

De akkor beépített wall of text-szűrővel.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Látom, sikerült minden múltbeli szálkát beszurkálni ebbe a hozzászólásba. :)

A szálkákat én módszeresen kihúzgáltam (szerencsére amióta nem kell foglalkoznom az oldallal, ez nagyon könnyen megy, mivel nem érzem vele azonosítva magamat semmilyen szinten sem - I don't give a fuck overall), és tök ugyanezt leírtam már kb. másfél éve is, amikor még új volt a mosoly hq - negatív hq - tököm hq - makkom hq felosztás... és már akkor is igazam volt.

Még szerencse, hogy már nem érdekel (not my shit anymore, yay), különben most linkelnék meg wotoznék bőszen biztosan. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



to be honest a franc tudja, lehet dobni kellene a faxba a drupalis insider keresot es integralni valami kulso google-os megoldast? Lehet szinte out of the box mukodne a dolog.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Meglepődnél, hogy mennyire igen...

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Akkor most már hozzátetted ezt a szálkát is (még szerencse, hogy már nem érdekel). Lesz ott még, most már írd ki mindet! ;)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám


KMZ képe
KMZ

Épp iszik egy ex-drupálos nálam és eszondja! Inkább a másodikra esküszik de én nekem halvány segéd fingom sincs.

http://lucene.apache.org/solr/
https://www.elastic.co/

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Most tényleg ott tartunk, hogy adminként provokálod a kritikus kommentelőt? Nem ajánlom ezt az utcát, érdemes visszafordulni. Én a helyedben inkább azt az oldalát fognám meg a dolognak, hogy van egy probléma, ami miatt elég sokan sipákolnak már jó ideje (a túlrendszerezett fórum és a nem működő kereső), szóval valószínűleg érdemes annyira, hogy orvosoljátok. Még véletlenül sem szeretnék a haladás útjába állni, sőt, inkább pártolnám a fejlődést, Isten a tanúja, hogy szükségetek van rá (legyen olyan az RW, mint a System Shock 2: csak az eleje szar :D).

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nem vagyok admin. Mod is már csak díszből. Provokál a halál.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Lesz ott még, most már írd ki mindet! ;)

Strato maga a...
rwurl=http://assets2.ignimgs.com/2015/11/02/darksiders21020151280jpg-9b394a_12...
:D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Október 31-től November 6-ig irány az Iceland Airwaves! \o/ Jegy, repülő, szállás lefoglalva, mostmár csak menni kell. Kurva boldog vagyok. :D ^^

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!