Jelenlegi hely

Könyvmoly hírek

Utolsó bejegyzés


Van pár, ami már cím alapján is érdekesnek tűnik.

Na, ez érdekes. Melyek azok a címek? :D

szerk.
Ééés félreírtam Lovecraft nevét. Ennyi, vége, elbuktam.

ibi amentia latet



A Sabrielt olvastam, jó a történet, de szem előtt kell tartani, hogy ifjúsági regény. A problémám inkább az volt vele, hogy Gabo kiadó. Túl merev kötés, túl kevés hely a belső margóknál, sok helyesírási hiba, néhol pár millivel elcsúszott szövegkép. Ha rám hallgatsz, akkor inkább angolul szerzed be.
A Várúr meg itt van mellettem, csak még nem ő van soron. :)
A Zsiványokat múlt héten fejeztem be, nagyjából a fele történet volt olyan ami tetszett, a többit szemrebbenés nélkül kivágtam volna.

A többit hírből sem ismerem. :D

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



"Lawrence: Tövisek császára és Bolondok hercege"
Ezekről meg jó ha tudod, hogy E/1-ben vannak írva. Én emiatt nem vettem meg őket.

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



"Lawrence: Tövisek császára és Bolondok hercege"
Ezekről meg jó ha tudod, hogy E/1-ben vannak írva.

Ööh... na és?

ibi amentia latet



Nekem nem jön be, azért nem vettem meg. Ha nincs vele bajod, akkor jó. :)

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



"Lawrence: Tövisek császára és Bolondok hercege"
Ezekről meg jó ha tudod, hogy E/1-ben vannak írva. Én emiatt nem vettem meg őket.
[...]
Nekem nem jön be, azért nem vettem meg.

Nos, azt jól tetted, mert nem a császárral vagy a bolonddal kell kezdeni, hanem a Tövisek hercegével – amit én már olvastam, tetszett, és ezért került a listára a szerző.

ibi amentia latet



Akkor mondok jobbat. Miután utánuk néztem, már szinte mind érdekel.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



Nekem magával az E/1-el van bajom, semmilyen formában nem tetszik, de ezen nem fogunk összeveszni.

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



Ezennel nyilvánosan is mélységesen elnézést kérek a bankszámládtól.

ibi amentia latet



A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



Én nem.

ibi amentia latet



Közben átírtam, mert június elején jön, bocsánat. :)

Akit érdekel:
"Corvinus élete olyan, mint a neve: kölcsönzött. A túlélésre játszik, és mint a többi shiftelő, dolgokat ad-vesz, radar alatt, a város alatt. Egy olyan Pesten él, amely a régi belvárost elhagyva egyre kijjebb és feljebb szorul, egy olyan Budával átellenben, amelyet egy szinte faji alapon működő egyház ural.
Corvinust ebben a kettéhasadt városban utoléri a saját múltja, és lehetősége adódik helyrehozni a dolgokat. Vagy, ha azt nem is, akkor legalább bosszút állni. Kimozdul a mindennapi életéből és teréből, hogy visszatérjen egy olyan világba, amely egyszer már kivetette magából.
Ebben a történetben a jövő itt van, és egyfolytában vége. Pék Zoltán disztópiája egy felismerhetetlenségig eltorzult Budapest mélyére invitálja az olvasót, és vezeti keresztül egy cselekménnyel teli, izgalmas történeten, melyben csak menekülés van, de menekvés nincs."

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



Szégyen-gyalázatra vagy sem, de be kell valljam, hogy a magyar írókat kábé egyáltalán nem követem-olvasom, részben talán mert nagyon úgy tűnik nekem, hogy a kortárs többség(?) Bp-i urban fantasyt / modernizált tündérmesét árul, ami engem egy csöppet sem vonz, részben meg azért, mert az elismert, díjnyertes, klasszikus, számomra érdekfeszítőbb stb. nemzetközi felhozatallal is, mint mondtam, el vagyok maradva, és ez utóbbi még akkor is prioritást élvezne, ha most hirtelen eldönteném, hogy listára veszem pl. Pék könyveit is.

a jövő itt van, és egyfolytában vége

Ez a mondat mondjuk színarany. :)

ibi amentia latet



Ezennel nyilvánosan is mélységesen elnézést kérek a bankszámládtól.

Hát köszönöm, bár sokat nem érek vele. Ez a lista nem egy olcsó mulatság, így aztán marad a szelektálás...

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



marad a szelektálás...

Welp, kilencet máris kilőhetsz, ha nem rendelkezel az előzményükkel, mivel ezek folytatások. További három antológia, egy pedig ilyen kvázi-ismeretterjesztő cucc; vannak, akik erre kevésbé vevők. Az Iliummal is várhatsz (mondjuk még meg sem jelent), amíg le nem tudtad a KÖ-TE-LE-ZŐ Hyperion Cantost. Beukesszel a Zoo City kiváló ismerkedés (mondom ezt úgy, hogy mást még nem is olvastam tőle... de a Zoo City jó volt!).

ibi amentia latet



Azt a mondatot először ki akartam hagyni, de mivel idézet, így inkább benne maradt. Érdekes, hogy mindenhol így szerepel az ajánló.

Ezt sem ismered akkor?
rwurl=http://moly.hu/system/covers/big/covers_11904.jpg
Ez is egy elképzelt Budapesten játszódik, de nem egy regény, hanem különböző történetek, ugyanarra a témára felfűzve. Az első kettőt olvastam el eddig belőle. A legelső novella pl. nekem nagyon tetszett, tiszta Szárnyas Fejvadász hangulata van.
Ez a nyitómondat és őszintén mondom, emiatt kezdtem el olvasni. :)
"A fájdalom lassú, kegyetlen módon ébreszt, szemhéj mögötti színes robbanásokkal. "

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



Azt a mondatot először ki akartam hagyni, de mivel idézet, így inkább benne maradt. Érdekes, hogy mindenhol így szerepel az ajánló.

Nem, nekem tényleg tetszik.

Nem olvastam ezt sem.
Az utolsó magyar könyvem, asszem, a... Poszthumán döntés, Nagate és A keringés trióból a legfiatalabb volt (talán A keringés?).

ibi amentia latet



Én meg ezeket nem ismerem. :)

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



"768 oldal, keménytáblás, illusztrációkkal, új borítóval, már előrendelhető a webshopban 35% kedvezménnyel."
http://www.agavekonyvek.hu/agave/elorendelheto-konyveink/a-hollokiraly.html

rwurl=http://moly.hu/system/statements/original/statements_537494.jpg

A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



Emlékszem, egy nyáron olvastam, és amennyire erőnek erejével kellett magam rávenni a következő menetre, annyira örültem a végén, hogy elolvastam, mert nagyon nagy teljesítmény a maga nemében. (A könyv, nem az, hogy végigolvastam.)

Ez az új borító azonban, hogy is mondjam, híján van az eredeti eleganciájának.

ibi amentia latet



Nekem nem sikerült meglátnom azt, hogy ez a sztori mitől is olyan jó. Nem mostanság olvastam, de egy sok-sok oldalra széthúzott, lassan hömpölygő történet rémlik, aminek egy kicsit se füle, se farka feelingje is volt, jó hosszú, feleslegesnek tűnő kitérőkkel.
Nektek miért tetszett?

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



A hangulat és a stílus vitte a hátán*, nem a sztori. A lassú hömpölygés valahol pont a "lényeg" lett volna, megidézte a kor irodalmának sajátosságát. A visszafogott, de ettől csak még hatásosabb mágia és a lúdbőröztetően idegen tündérek is klafák voltak. Bár azt azért nem feltétlenül mondanám, hogy megérdemelte a kötet első tizenegynéhány oldalát(!) elfoglaló dicséretcunamit, vagy a kismillió díjat, amit a Clarke-hoz vágtak.

*oh, és a lábjegyzetek, hogy is feledkezhetnénk el a lábjegyzetekről?! :DD

ibi amentia latet


Lou képe
Lou
Donator

J.Goldenlane hazai írónő 10 év után újabb könyvvel áll elő.

http://www.deltavision.hu/konyvek/napnak-fenye/

a könyv szokásosan ronda, de valószínűleg finom

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



omgomgomgomgomg



Ne tudd meg, mekkora röhejes agytornát vágtam itt most le Goldenlane nevének hallatán, a memóriámmal viaskodva azt eldöntendő, olvastam-e tőle valamit, mert valami bizony nagyon rémlett. Aztán kiderítettem, hogy nem, mert az Vavyan Fable volt.

ibi amentia latet



Nekem meg stílusra egyik kedvenc itthoni írom...



Aki szereti Kleinheincz Csilla (Hanna - sfmag) könyveit (ólomerdő, üveghegy) a könyvekkel a gyermekekérten lehet rájuk licitálni a héten, a 2 könyvet egy licitért (Csilla dedikálja is őket ! :) )
Az én könyveim (Urbánszki László: fegyver csörög, vérszagra gyűlt) a héten jöttek meg. Kíváncsi leszek rájuk, sokan dicsérik őket.



A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja.



asszony csoporttarsa volt, progmatos a csaj :)

Parizer forever.


Lou képe
Lou
Donator

hehh, valamiért úgy rémlett, hogy matematikus. még az is lehet, hogy én is voltam vele egy órán úúúúú

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!