Jelenlegi hely

Airsoft

Utolsó bejegyzés


Igazából az összes zárt red dot zavar a célzásban engem, már a holo sincs olyan jó, mint ez a mezítlábas red dot (ne nézne ki olyan borzasztóan szarul minden fegyveren ^^). Azt a kerek lóf*szt leszámítva van itthon mind a 3. A nagyítós acog-ot egyszer ha használtam, a fegyverhez jött, aztán egyből le is cseréltem a francba.

Szvsz nincs semmi szükség rá airsoftban, hogy beletakarjon bármi is a képbe. Főleg, hogy eleinte egyfélét fog vinni CQB-re, erdőbe stb. jellemzően kis távolságokat meglőve. Nagyítós acog-al csak arra szokna rá, hogy közelre célzás nélkül lőjjön (megkockáztatom hogy a többi bedobozolt célzókával is).

Szerk. azért nem ugyan olyan mint a holo, csak kerek, amit linkelt. Az egy hosszú cső, a holonak pedig csak egy nem túl széles pereme van.



rwurl=https://airsoftbazar.hu/wp-content/uploads/awpcp/images/sa-dot-ee3cd850-...

Ez a cucc kb. olyan hosszú cső, mint a rövidebbik holo (asszem 553-as) teljes hossza. Annyira nem zavaró célzásnál. Felemeled, rátartod a pöttyöt a rosszakra és lősz.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Nem tudom (ránézésre kétlem, hogy ugyan olyan hosszú az elfedett rész), én saját tapasztalatból indulok ki, hogy ezek a csövek baromira zavarnak játék közben, mert beletakarnak a látómeződbe.



Abban egyetértünk, hogy az a sima nyitott dot kevesebbet takar ki.

Viszont kérdés számomra, hogy erős fényben nem tükröződik-e jobban, mert nem árnyékolja egy keret. Illetve könnyebben sérülhet meg, mert semmi védelme nincs.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Nem tapasztaltam, hogy tükröződne bármely irányból nézve is (te mit látsz/ellenfélnek felcsillan e), pedig már mindenféle időben használtam kint/bent. Én eddig csak azokat a sárga lencsés red dot-okat láttam, hogy messziről világítanak (azokhoz árulnak is külön rácsot, hogy ne tükröződjön). Ha találsz erre összehasonlító linket, arra kiváncsi lennék. Kereknek sincs sokkal több védelme, védőlencse azon sincs, ehhez a nyílthoz lehet kapni. Ha meg úgy odavered valaminek, hogy letörjön, akkor az a fegyvernek se tesz jót, az már szvsz túlmutat a normál használaton.

Arany középútnak ott van a holo, kicsivel többet takar, de még elmegy kategória. Van hozzá védőlencse gyárilag. Faszán is néz ki. Árban ~30 eur-tól már kapni. (viszont továbbra se szeretem annyira játékban, mint a mezítlábast, ami egyáltalán nem zavarja a látásom).

+ kisebb fegyvereken a holo baromi hülyén néz ki, túl magasan ül és ráadásul nehéz (főleg műanyag fegyveren úgy érzed, hogy fel akar borulni a kezedben).


Boz képe
Boz

Pár gondolat tőlem:

-Rácsot max maszkosba próbáltam, nem szemüvegben. Megszokod igazából, ha sötétebb is van, cserébe a szemüveg lencse meg napfényben tud betükröződni vagy ahogy már írták párásodik(vagy ami velem megesett már, hogy valahogy a szemöldökömről az izzadtság árasztotta el még rosszabb hatást okozva)
Szerintem kinek mi/ahogy érzed.

-Nagyítást fölöslegesnek érzem airsoft-ban. ACOG-ot meg láttam már nagyítás nélküli verzióban valahol, ha a kinézet fontos számodra.

-Pont most vettem egy red dot-ot, azt a "ronda" nyíltat amit n0k0m is küldött. Félteni féltem, bár fémből van a cucc, de mégis ott van rajta kint minden, örültem is vasárnap a téglagyárban rengeteg kosznak, főleg mikor sikerült úgy leraknom egy padra, hogy az egyik oldala full redva lett valahogy. :D

-Egyébként meg vagyok vele elégedve, de egyelőre nem feltétlenül érzem, hogy erre ki kellett adnom x ezret, mert alap fém irányzék is teljesen bevált.(már ha olyan a fegyvered, egy FAMAS-on a tököm se nézegetne keresztül túl sokáig)

Éljenek a videojátékok!



Hát ugye arra, hogy egyhelyben állva célozgass nem jobb semmivel, viszont amikor magad elé kapod a puskát, akkor gyorsabban tudod célra tartani. Vagy pl. mozgásban folyamatosan ott lebeg a szemed előtt a lézerpötty, és nem kell a fém irányzékot keresned + fókuszálgatni a szemed.

Airsoft-ban persze ezek harmadrangúak, de szvsz kényelmesebb így red dot-al játszani.


Boz képe
Boz

Valóban, így belegondolva, lehetett par megmozdulásom vele, ami alap irányzékokkal kevésbé lett volna olyan gördülékeny/kényelmes és hatásos.

Éljenek a videojátékok!



A legfontosabb pozitívumai a reddotnak gyerekek:

-A legtöbb (de megkockáztatom az összes) airsoft puska a nyílt irányzék fölé lő bőségesen és még java részt jobbra, vagy balra el is csavarodik a középtől.
Meg lehet szokni, meg lehet tanulni célozni az első irányzékkal, mint egy viszonyítási ponttal. Hogy oké, tudom jobbra fel fog vinni 30-40m-en kb az első irányzék jobb felső részéhez képest x cm-el arrébb. De egy jól beállított red dottal meg annyit kell megszoknod, hogy x távolságonként fölé, vagy alá célozz, egyébként meg a fegyver szórása a pötty köré megy kábéra.

-Had meséljek éjszakai játékról, illetve épületes CQB-ról, ahol a tök sötét folyóson kellene pontosan eltalálni a kilógó fejeket az ajtókban nyílt irányzékkal, ahol nem látod a nyílt irányzékodat sem, meg azt sem, hogy a BB merre is repült. Csak úgy lőttök a semmibe és néha megadják. Ha a red dot szintén jól be van állítva akkor tudod, hogy a pötty kitakarja a muki fejét az ajtóban és odapengetsz pár lövést, akkor jó eséllyel el kéne találnod.

Kontra, a reddot becsillanhat, illetve a benne lévő pont látható egy picit szemből is. Nappal kintről nézed az épület ablakait, amik full árnyékosak. A mukit nem látod, de a red dotját igen. Egy halovány narancssárga-vöröses folt lesz látható.

Nagyon sokáig kizárólag nyílt irányzékkal játszottam. Most vegyesen nyomom. Kicsit jobban szeretem használni CQB-ban, meg félhomályban, erdő mélyén.

A nagyítás is jól jön már a lőtáv határa környékén. Féloldalt guggol valaki a bokorban, nem látni a karszalagját. Ha rálövök és csapattárs, azonkívül hogy kilőhetem, fel is fedem a saját pozíciómat. Meresztem a szememet, de nem látom a karszalagját. Távcsővel lehet hogy igen, ráadásul a hülyéje a feje tetején felejtette a szemüvegét, csak nem lövök rá. Stb.

A mostani téglagyáros játékon konkrétan rá kellett kiabálnom egy mellettem harcolóra, hogy a szemüvege a feje tetején maradt, miközben aktív, pörgős CQB harc közepén volt...

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Mindig nagyítás nélküli ACOG-al játszottam, szerintem semmi lényegest nem takar ki, ha az ember evidensen nem csukja be a másik szemét. Legalább biztosan jó napos időben is.

Szemüveg témában én hagynám a rácsot a berepülő szilánkok miatt. Anno megvettem az ESS ICE szemcsit. Annyi, hogy télen játék előtt egy törlés a hozzá adott párátlanító kendővel, és meg van oldva. Értelemszerűen nem szabad a homlokodig feltolni, spainak pedig ott a barett, hogy ne legyen semmi, ami a homlokod felett megfogja a párát.

A dotokat sajnos belövik. Az ACOGra anno vettem ilyen méhkaptár mintázatú becsillanásgátlót (ócsón), ami kb fél évet védett a golyóktól, de az alatt már pont elégszer belőtték. Eztán egy polikarbonát lappal lett cserélve, ami onnantól örök élet.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Polikarbonát lapot vettél és belevágtad, vagy gyári megoldást vettél?

Mert lenne egy orosz kobra red dot replikám, amire eszkábáltam házi shieldet és már az egyiket kilőtték a másik is berepedt. Szóval kellene valami időtállóbb megoldás.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Belevágták nekem. Bármelyik random mesterember megcsinálja semmi perc alatt.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Védőplexit annó softair.hu-ról rendeltem egy sráctól, aki tömegével vágta méretre ezeket, de már nincs meg a kontaktja sajnos. Csukás Peti nem árul? Pár száz forintos tétel nem éri meg a home made szarakodást.



Értem, csak a kobra elég custom a szokványos dotokhoz képest, szóval nem biztos, hogy pár száz forintos baszakodás lenne mesterembernek:

rwurl=http://farm4.static.flickr.com/3377/3496165051_2187ca24b5.jpg

De térjünk vissza az eredeti vonalhoz. Mikorra szervezzek játékot? Mikor értek rá a legtöbben?

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Köszi a sok hasznos infót. Holnap megyek egy boltba fegyóval maszkkal a hónom alatt, aztán meglátjuk.
Ez az ACOG nagyon tetszik, mert van a tetjén egy elég jónak tűnő kis irányzék bónuszba, közelre.
rwurl=http://airsoftpiac.com/images/arukep/430/20170621180854.jpg
rwurl=http://airsoftpiac.com/images/arukep/430/20170807172654_comp.jpg
rwurl=http://airsoftpiac.com/images/arukep/430/20170807174341_comp.jpg

Közben szervezem a népet továbbra is.
Ilyen kérdések merültek fel, mert számít:
-Hol lenne helyileg? (Bp-től milyen messze)
-Kinti, vagy benti?

Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.



Tudok szervezni Dabasra egy speed paintball/airsoft pályára. Kinti, de marha fasza és pörgős épített pálya.
Illetve elvileg bármikor mehetünk Törökbálintra, egy téglagyári csarnok, sok gumiabroncs, meg főleg téglákból épített speed paintball/airsoft pályára. Itt valószínűleg lesznek mások is.
Ha 12 vagy kevesebben leszünk, akkor van egy Bp-i csarnok pálya, az arénához hasonló, de kisebb. Lehet persze az Aréna is. Bp-en még időponttól függően le tudom szervezni a kórházat is, ami szerintem Pest megye legjobb nem épített CQC pályája.

Mehetünk Tökölre, Pestszentimrére, vagy Szentendrére is. Mind igény, létszám is időpont függő.

Tehát tőletek függ, hogy kint-bent, mikor. Az árak kb. 2500-3500 Ft / fő + a bérlés.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése


Boz képe
Boz

Az a Dabas elég jól néz ki képek alapján..viszont én vmi BP-t preferálnék, aréna vagy a kórház. De aztán többség dönt, odamegyek ahova le lesz szervezve, csak szopás ha oda-vissza 3 óra az 1 helyett :D

Éljenek a videojátékok!



Pestről egyik pálya sem 1.5 óra, amiket felsoroltam. Tőlünk is max. 1 órára van Törökbálint, meg a Kórház is. Talán Szentendre van messzebb, de mi azért Pesttől odébb lakunk.

De jó lenne, ha gyorsabban menne ez az egyezkedés, hogy mikor és hova menjünk, mert a jó idő lassan véget ér. Én az elmúlt két hónapban 3x voltam játszani és lehet, hogy most vasárnap is megyek egyet. Szóval az élet nem áll meg. =D

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése


Boz képe
Boz

Pestről lehet, de nem is Pest a kiinduló pont nekem. :D
Kórház számomra kb tökéletes helyen volt, bringa+vonat kombóval szerintem simán 50 perc körül sikerült odajutni. (Vissza már kicsit nehezebben ment a pedál :D)

Persze ha nem lennék ilyen mihaszna tömegközlekedéses halandó és szereznék egy autót, már meg is szűnnének az ilyen gondjaim. :)

Éljenek a videojátékok!



Hol is laksz? Elfelejtettem.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése


Boz képe
Boz

Dunakeszi.

Éljenek a videojátékok!


ShowHide spoiler #Titok!


Most vasárnap megyünk Pestszentimrére játszani. Laza kis 300 fős agymenés lesz, igyekszem majd a legótvarabb helyekről kilövöldözgetni az erdőben a népet amíg el nem fáradok.

Ki jönne velünk?

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Hali,

Bocsánat, eltűntem!
Most a hétvégék igencsak tele lesznek. Ha látok valami időpontot(kat) akkor jelzem minél előbb!

Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.



Sunyi, tudsz valami fűtött(ebb) beltéri helyre is szervezni Cqb-t?

Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.



Fűtött beltér nem nagyon lesz, mármint olyan, amiben pólóban jól érzed majd magadat. Viszont póló-pulcsi-nadrág-kesztyűben bármelyik épületes pályán lehet játszani akármilyen hideg is van kint. Nem fúj be a szél, száraz a hely és 5-10° körül lehet a levegő max.

Amúgy nekem a -10-5°-os havas játék sem jelentett gondot. Dupla nadrág, póló, pulcsi, zubbony, vastag zokni, kesztyű és sapka, meg sálban. Rétegesen kell öltözködni. A fegyvereknek többet árt az ilyen hideg, mint neked, ha még vadásszátok is egymást.

rwurl=https://i.imgur.com/YeBjC5R.jpg

rwurl=https://i.imgur.com/T4YlpRN.jpg

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Ezt a Főnix airsoft helyet ismeri valaki, állítólag fűtött, meg fasza.
Egyébként,
Airsofter bázis tök fajin volt fűtött, meg kulturált, jó Pálya , erre szólnak szerdán(első alkaom, hogy ott vagyunk) , hogy pénteken utolsó játék, mert költözni kell... Legkorábban 2 hét múlva Újpesten. Szuper.

Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.



Nem voltam még ott, mert eléggé kiesik és fura a felépítése is:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=sv-keTDjS3I

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése


Boz képe
Boz

Ezt a fűtött pálya dolgot én nem is nagyon értem. Nem izzadsz szét?
Mármint én most voltam a múltkori Building-en, ami egy üres régi 4 emeletes kórház és bár reggel 9 körül egy félóra várakozás után póló meg zubbony kombóban már éreztem, hogy kéne mozogni vagy egy pulcsi nem ártott volna, de elkezdtük a játékot és máris jobb lett.
Egy óra múlva már láttam, hogy vetkőznek a pulóveres népek.

Éljenek a videojátékok!



Anno Izbégen, zuhogó hóban az volt a menet, hogy plucsi, kabát fel, játék. Két összerohanás után kocsihoz ki, félmeztelenre vetkőz, fél percet meditál a mínusz tízben, aztán póló, kabát vissza, pulcsi a kocsiban hagy.
A nagy hidegben is csak egyszer fáj és csíp mindenütt a kezed, utána túl vagy rajta, és aznap már nem jön többet elő.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!