Jelenlegi hely

4K, HDR, 3D, VR, újkori nyalánkságok...

Utolsó bejegyzés


Konkrét modelleket nem ismerem. Egy időben jártam oda-vissza végig a témát, azóta meg csak követem az eseményeket. De egyébként pont 2 IPS-est néztél ki. VA panel-t általánosságban jobbnak tartják erre a célra, de végeredményben úgy is az dönt, hogy mennyire olcsó/drága panel került bele. Adatok alapján amúgy jók (mindkettő backlit, HDR10, stb.), ha nem szokásod motion rásegítést (szappanopera effekt) használni filmeknél, akkor a 60hz is elég a natív 120hz helyett. Vásárlás előtt mindenképp meg kell nézni élőben.



Két va paneles samut néztem még.
SAMSUNG NU7402
SAMSUNG MU6102

Jó lesz az.



IPS az gaming/képszerkesztés elsődlegesen
VA az mozi elsődlegesen
OLED mindkettő, de beégésveszélyes
QLED kuka

Mivel estét írtál, így gondolom a mozinál nem vált be.

Az a baj, hogy IPS és IPS között rengeteg különbség lehet. Akár még ugyanazon panelnél is, a gyártók eltérő elektronikája miatt. Érdemes komolyabb rivjúkat átolvasni, és összehasonlítani a IPS glow-t (mert ahogy kivettem azzal van bajod).



Ezeket hol nézed amúgy? NU idei, MU tavalyi, 400-as széria pedig magasabb osztály, mint a 100-as.

Későbbi nyűgöket elkerülendő én még mindig abból indulnék ki, hogy megnézem élőben és amelyik nem edge lit és bejön a képe/betekintési szöge/fényereje/színei stb., azt választanám. + ha tavalyi modell-t nézel az olcsóbb és van róla review bőven. Sok pedig jobb, mint az idei modell.



Mediamarkt honlapjan nezem hogy eloben is meg tudjam lesni. Igen filmezés kozben elég sotet volt a kepe az lg nek. Jol van mostmar lesz min agyalnom ha megnezegetem oket eloben. Lehet viszek pendriveon par filmsamplet es kiprobalgatom.

Jó lesz az.



Lehet viszek pendriveon par filmsamplet es kiprobalgatom.

Nem akarlak elkeseríteni, de esélyes, hogy ilyesmire nem fogsz kapni lehetőséget. :D

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



Dede lehet simán. Én már toltam ilyet régen.

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Menjünk neki ennek a monitor témának újra, mert tényleg beszarik a Dell

Segítsetek a dologban

Méret: 35-44"
(Nem! Nem fér el az 55"!!)

kell:
4k
IPS (vagy OLED, akár meg is fizetem az árát, ha tényleg jó)
jó válaszidő
HDR

ami nem kell:
120hz géming
3D
hangszórók
okos-tévés dolgok irrelevánsak, mivel csak PC megy majd róla.

Nem kell kimagasló minőség, sem olcsósított gagyizás, ár-értékben jó legyen, aztán kalap kabát

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



55 colost vennék a helyedben.

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Trollkodáson kívül van a javaslat mögött valami? Pl hű, de jobb panelek?

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Mi a franc, kitörlődött a hozzászólásom ... Röviden:

HDR, méret és normális képarány miatt csak TV jön szóba, szóval:

prémium TV nincs már 43-as, OLED meg főleg. HDR így annyira nem fullos ezekkel. Ahogy korábban írtuk IPS/VA -ból is van jó is-rossz is, így ne az alapján keress.

Kínálat kb. ennyi az ismert gyártóktól:
Sony Bravia KD-43XF****/XE**** (IPS, szeretik)
Samsung UE43NU7*** (VA, szép a képe, szeretik)
LG 43UK6950PLB (IPS, jók az értékelései, de a kollégának fentebb szar volt a kontraszt, ami IPS-re jellemző)

Mind tudja az elvártakat. Media Markt-ban van az összesből.



Azért az elég szomorú, hogy még a 4k tv-kbe sem raknak normális wifit, de gigabit portot sem.



Javaslat: megnézed MM-ban, de nem ott veszed meg, mert ott drágábbak, néha jócskán a készülékek, ami egy vicc egyébként.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Sűrűn tartott ÁFA mentes napokkal se ütik meg a netes árat soha :P



Mi ezen a meglepő, sokkal több is a kiadásuk, mint egy webshopnak. Nem beszélve arról, hogy MM és MM között is van árkülönbség. A Westend MM a legdrágább, mert a bérleti díjuk is drágább.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Hát... 43 coll, meg anyám kínja....

Mivel megadta magát a monitor, gyorstesztként bevarázsoltam a 42-es tévénket az asztalomra. Az asszony rögtön azt mondta, olyan vagyok, mint valami kibaszott nagymama, aki nem látja jól a TV-t, azért ül ilyen közel hozzá.
Ma lecsavaroztam mögüle a polcot, hogy tökig a falhoz tolhassam, így 90 cm a nézési távolság.

Na most, ergonómiai tény, hogy úgy kellemes nézni a monitort, ha a szemünk vonala a moncsi felső harmadának kezdeténél van valahol. Most ez nem valósul meg. Valahol a felső 2/5-öd kezdésénél lehet, de a nagyobb méret miatt dupla annyit kell felfelé nézni, mintha a régi monitorom lett volna ilyen magasan.
Az eredmény az, hogy az ember alapból megpróbál takarékosan nézelődni, és nem a fejét, csak a szemét mozgatja. Így aztán, ha váltani akarok pl tabok között a firefoxban, egész kellemetlenül kell felfelé bámulni. Fárasztó az ixperiensz, na.
Én ezt a méretet max úgy tudnám elképzelni, ha
- nagyobb lakásba költöznék, és a falon lenne a TV
- vágnék egy lukat az asztal lapjába, hogy kicsit megdöntve, lejjebb süllyesszem a cuccot (az valóban adná, de majd egy következő lakásban)
- tuning szakzsargonnal élve: porig lehetne ültetni a TV-t, tehát talán oké lenne ergonómiailag, ha nem lenne egyáltalán lába.

Ezekből az utóbbi, ami egyáltalán megoldható, már ha tényleg olyan a TV, hogy nincs alul valami kitüremkedés, gomb.

A helyzet igazából az, hogy ez a méret tök felesleges buziskodásnak tűnik annak fényében, hogy az embernek a herébe el kell tolnia a képernyőt magától. A végén ott vagyok, mintha egy 31" monitort néznék, csak a régi monitorral megegyező távolságból. Vagy rosszul gondolom?

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



A másik dolog:

Az oké, hogy rákeresek, és van ám választék a Sony-féle XF családból, de azt hiszem, bántó leegyszerűsítés lehet egy kalap alá venni őket, amikor a 7005 típus 150e körül megy, míg a 8577 ennek pont a duplája.
Gondolom, nem a krómozott lábak kerülnek ennyibe. Nekem mondjuk totál nincs humorom ennek mélyebben utána olvasni. Ha valakinek van érkezése rá, az elmagyarázhatná konyhanyelven, melyik lenne jó nekem.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Teljesen jó a 49-es ~1 méterről nézve, de ha téged ez kezdetben zavar (nem hiszem, hogy túl sok idő lenne megszokni), akkor rakd az ablakot kisebbe a monitor közepére, amikor netezel és élvezkedhetsz, ha filmezel vagy játszol. Amíg nem tettem be másodlagos monitort mellé, addig sűrűn csináltam azt is, hogy 2/4 felé osztottam és úgy ment a youtube az egyik ablakon, az RW meg a másikon.

Nekem amikor 24-27 colos monitort kell használni, akkor hullik ki a hajam.

De ha mindenképp ilyen 32-35" felé tendálsz, akkor a HDR-t nem erőltetném a helyedben, nem nagyon van rá tartalom amúgyse (van egyébként HDR10-es monitor, csak lekorlátozod a választási lehetőségeid). Elég sok normális képarányú, 4K monitor van már ezekben a méretekben, csak ezeket nem feltétlen tudod megnézni élőben.



Egy bizonyos méret fölött én is így érzem.

Például a Moziban a hátsó sorból nézni a vásznat (mellesleg szemcsés képpel) nem sokkal jobb, mint otthon a kanapéról nézni a 100+cm-es TV-t.

Cserébe a hangerő sem fülsüketítő, meg lehet állítani, ha pisálni kell és nincs annyi idegesítő ember körülöttem. Nomeg ingyen is van.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Azonos modellszámmal még a méreteken belül is váltogatják a gyártók a paneleket, így aztán elég rendesen bele kellene mászni. Végül jó neked csak az lenne, ha bemennél megnézni őket valahol és megveszed ami tetszik :D Túl sok igényed nincs, így nagyon mellé nyúlni nem tudsz, viszont azt helyetted senki nem tudja megmondani, hogy a rosszabb belátási szög vagy az alacsonyabb kontraszt fog e zavarni. 55" -ban bőven vannak best buy TV-k, de 43" már pangóvíz.

Netes ajánlások érdekelnek, akkor a Samsung NU 7100 számít Best Buy-nak PC monitor gyanánt, ekkora méretben. Jó a kontrasztja és a színei a VA panel-nek hála, input lag néhány ms, viszont ennek a belátási szögei gyengébbek az IPS-nél (aminek meg feketéje nincs) és a HDR az összes nem prémium TV-ben szar sajnos.

De ha neked a 43" is "túl nagy", akkor 35" környékén linkeltem fentebb monitorokat.

Összefoglalva olyan kategória nem igazán létezik, amilyet te keresel.



A 42-es tv, amivel "teszteltél", 4k-s?



https://www.engadget.com/2019/01/07/htc-vive-cosmos-exists-pc-phone/

VIVE COSMOS will offer absolute comfort, easy set up, & will require no external tracking

Semmi specifikus, de a no external tracking tetszik.



Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Nem igazán látom értelmét ennek a feltekerendő TV-nek. Úgy vagyok vele, hogy plusz egy értelmetlen funkció, ami el tud romolni, pl.: beragad a TV a tokjába.

https://index.hu/techtud/2019/01/11/ces_2019_samsung_lg_tv_teve_microled...

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.




Vettem egy Oculus Questet, itt egy kis személyes tapasztalat:

Nem volt előtte még semmilyen headsetem, szóval nem tudom összehasonlítani, csak egy mobilossal próbálkoztam egyszer (a mobil telefont bepattintod 2 lencse elé), amikor egy kolléga behozta.

Nekem nagyon bejött, de egyértelmű, hgy fejlődnie kell még a technológiának. Ebben 2 darab 1440*1600-as felbontású kis OLED monitor van, 72 Hz frissítéssel, de továbbra is óriásiak a pixelek, homályos a kép. Ezért pl. ha Skyrimet játszol, nehéz eldönteni egy távoli emberről, hogy férfi vagy nő. Emiatt a technológiai korlát miatt aztán az erre írt játékok sem a grafikával villantanak, hanem a játékélménnyel. Maga a hardver kb ugyanaz, mint egy menő mobiletelefon, amiben nincs 3G/4G, csak Wifi meg Bluetooth.

Játék előtt definiálni kell a játékteret, ami pofonegyszerű, mert a headsetban van pár gagyi kamera, amik segítségével kilátsz, és a kontrollerrel gyakorlatilag bármilyen alakzatot felfesthetsz a padlóra. Nekem sajnos nincs sok helyem otthon, kb 3x2 méter, ami éppcsak elég a játékra. Ha ugyanis közel mégy valamelyik határhoz, akkor a virtuális falat mutató négyzetrács jelenik meg előtted, ami játék közben baromi zavaró tud lenni. Ideálisan egy 5x5 méteres hely kellene. A Guardian area-t (a játékteret) megjegyzi, nem kell mindig újra definiálni, de azért bekapcsoláskor rákérdez, hogy még mindig oké-e.

A Quest wireless, másfél-két órát kibír 1 töltés folyamatos játékkal. Ennyi általában elég is nekem, főleg ha valami aktívabb játékot tolok, pl. Beat Saber. Játékot az Oculus saját platformjáról lehet szedni (hurrá, még egy kliens!) de nincs túl sok egyébként, lévén hogy most májusban jelent csak meg a kütyü. Gyorsan jönnek az egyéb Oculus típusok játékkonverziói, de most elég rövid a lista. Van továbbá sok 3Ds média, amit belülről láthatsz, pl. hogy milyen felrepülni egy léggömbbel a sztratoszféráig, vagy kötelékben repülni vadászgépekkel, vagy akármi.

A másik lehetőség meg az, hogy nem vársz, hanem hekkelsz picit és kitárod az ablakot a jelenlegi Oculus Rift játékok előtt. Ezt elég egyszerű megtenni. Először is át kell billenteni a headsetet Developer modeba. Ehhez regisztrálnod kell magad mint Oculus developer és így rátölthetsz a headsetre saját apk-kat (mobile appokat). Ehhez érdemes a PC-hez kötni USB kábellel, de nem kell megijedni, ez csak a hekkelés idejére kell. Utána kell egy RiftCat nevű kis progi, ami csinál egy szervert a Steam és az Oculus közé. A szerver tud wifin és USBn keresztül streamelni. A headsetre fel kell tenni a klienst és kész is. A szervert kell kicsit konfigolgatni, mert meg kell találni az ideális streamelési sávszélességet, meg egy pár másik beállítást. Ha el akarsz szakadni az USB kábeltől, akkor kelleni fog egy 5 GHz-s Wifis router, a 2.4Ghz ugyanis nem elég gyors, zizisedik a kép rendszeresen. A RiftCat sajnos fizetős, de az ingyenes megoldások között nem találtam igazán használhatót.

Szóval ha már megvan a RiftCat, akkor elindul a Steam VR a headseten és el tudod indítani a Steames, Oculus Riftre írt játékokat. Itt sajnos nem teljes a siker, mert van olyan, ami nem megy (volt ami kapásból kresselt), illetve van, ahol a kontrollal vannak gondok, de általánosságban működik. Pl. a Skyrim VR tökéletesen megy, meg próbáltam pár ingyenes demót, azok is. A Megadimension Neptunia VII fagyott szét azonnal, ha VR modeban indítottam.

A headsetnek 128GB háttértára van, (van kisebb 64GBs verzió is), szóval bőven fér rá tartalom. Erre főleg akkor van csak szükség, ha nem a PCs játékaidat tolod, hiszen azok csak streamelődnek. Én pl. meghekkeltem a Beat Sabert is, hogy lehessen új számokat (pályákat) feltölteni a headsetre. Az alap játékban ugyanis nincs túl sok zene, és nyilván csak véletlen lesznek benne a kedvencek közül (a K/DA Pop/Stars benne van! :) ). Annyi előnye azért van az eredeti számoknak, hogy azoknál biztosan megtervezték az összes nehézségi szintet, míg a játékosok által készített pályáknál általában a Hard a minimum fokozat. Szóval ezáltal itt is előjön a "Git Gud" mentalitás. :)

Huzamosabb idejű haszálata semennyire nem fárasztja a szemem, nem okoz fejfájást vagy egyebeket, amikre embereket hallottam panaszkodni. Az egyetlen ilyen negatív élményem az a Skyrim VRhez kötődik. Itt kétféle irányítás közül választhatunk: az egyiknél egy kis kört mozgatunk a földön és gombnyomásra odateleportál a karakter. Ez nagyon kényelmes, viszont harc közben nem tudsz mozogni, mert olyankor nem a földre célzol, hanem a kardoddal hadonászol. A másik módszernél a kontrollerek kis gombáival mozogsz, forogsz, lopakodsz és ugrasz. Ez ideális a harcoláshoz, kis gyakorlással tudsz mozogni harc közben is. Viszont itt jön be a szédülés, mert ugye te nem mozogsz/forogsz, viszont a világ mozog/forog körülötted. A Bleak Falls Barrow (kezdő dungeon) második szintjéig mentem el, de már émelyegtem. Szóval ehhez vagy hozzá kell szokni, vagy a másik kontrollt használni.

Összességében örülök hogy beszálltam (mint Vágási Feri az internetbe), nagyon sokat hozzáad a játékok élvezetéhez, hogy bennük vagy és nem csak "kívülről" látod.

Tango

"Lagging is a lifestyle."



Tango írta:
Nekem nagyon bejött, de egyértelmű, hgy fejlődnie kell még a technológiának. Ebben 2 darab 1440*1600-as felbontású kis OLED monitor van, 72 Hz frissítéssel, de továbbra is óriásiak a pixelek, homályos a kép.

Ez az egyik probléma, hogy kompromisszumos minőség bődületes erőforrásigény. A másik a motion sickness, ami igen sajnálatos, hiszen mondjuk egy teleportálgatós Doom lehet, hogy jó móka, de azért a mobilitás is egy elég hagsúlyos összetevője a játékmenetnek.

Tango írta:
Összességében örülök hogy beszálltam (mint Vágási Feri az internetbe), nagyon sokat hozzáad a játékok élvezetéhez, hogy bennük vagy és nem csak "kívülről" látod.

Egyébként én csak stereo 3D-t használom sima síkképernyőn, és én is azt mondanám, hogy a legtöbb játékhoz a Stereo 3D többet ad bármilyen egyéb grafikai effektnél. Ha azt megoldanák, hogy sima irányítással, de VR headsettel (nagy látószögű Stereo 3D) is mennének játékok, lehet, hogy én is beszállnék a VR-be :D

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Én most a Valve Index VR-t szemezgetem egy ideje.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Érdekes új dolgok jönnek Oculus Questre.

Tango

"Lagging is a lifestyle."

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!