Jelenlegi hely

Úgy tűnik, PC-re is érkezik a Red Dead Redemption 2

Utolsó bejegyzés

Úgy tűnik, PC-re is érkezik a Red Dead Redemption 2
Az előző évtizedben a PC platformot sújtó „hét szűk esztendőhöz” képest manapság már egyre inkább úgy szól a fáma, hogy egyszer úgyis minden játék felüti a fejét asztali számítógépeken is. A korábbi  konzolgeneráció derekán még nagyon erős fantáziára lett volna szüksége az egyszeri pécés játékosnak ahhoz, hogy el tudja képzelni a mai piacot: a régi konzolexkluzív címek folyamatosan kapják a PC-verziókat remasterek és remake-ek formájában, fürdünk az olyan, korábban csak konzolra elképzelhető rétegműfajokban, mint a bunyós játékok vagy a spectacle fighterek, sőt, még az olyan franchise-ok esetében is evidenciává vált a számítógépes átirat, mint például a Metal Gear Solid.

A GTA IV-hez fogható borzalmas portok ideje is lejárni látszik (persze néha azért akad még egy kis Arkham Knight), a korábban a platform esküdt ellenségének tűnő Microsoft is igyekszik egyre több címmel jelentkezni a Windows Store-on, de a PS Now streaming-szolgáltatásának köszönhetően már a Sony játékai sincsenek elérhetetlen messzességben.
 

Van azonban egy program, aminek tök mindegy, hányszor ver delet az óra a pécés kisvárosban, csak nem hajlandó kidugni az orrát egy jós kis pisztolypárbajra a konzolos kocsmából: a Red Dead Redemption. Fölösleges felkapni a fejeket a cím hallatán, az első rész portjának ugyanis még mindig se híre, se bűze, a Rockstar következő nagy dobása, a Red Dead Redemption 2 azonban a legújabb híresztelések szerint már megjelenhet kedvenc masináinkra is.

Az ezzel kapcsolatos sóderbányát ezúttal a VG24/7 szállítja, amelynek munkatársai egy rockstaros fejlesztő LinkedIn-profiljának böngészése közben bukkantak rá a a RDR2 mellé biggyesztett, mágikus P és C betűkre. Van róla screenshot is:
 

Az újságírók által névtelenségbe burkolt emberünk a profil szerint korábban a GTA V-ön és az LA Noire-on dolgozott programozóként (két PC-re is megjelent játékról van szó),  most pedig a Red Dead Redemption 2-t heggeszti PS4, Xbox One és PC platformokra. Hogy utóbbiról eddig miért nem lehetett hallani, azt a VG24/7 a Rockstar üzletstratégiájával indokolja: a GTA V ugyanis úgy produkál évek óta hihetetlenül masszív eladásokat Steamen, hogy a port másfél évet késett a korai konzolos változatokhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a játéknak üzletileg abszolút nem ártott a késés, sőt, a számok akkorák, hogy a hosszú kihagyás miatt valószínűleg elég sokan konzolos és PC-s oldalon is a kasszák elé járultak. A VG24/7 arra számít, hogy a Rockstar a RDR2-vel ugyanazt a mutatványt játssza majd el.

És hogy mi lehet igaz ebből? Minden vagy semmi, ahogyan az az ilyen híreknél szokásos, viszont a dolog még így is erősen logikusnak tűnik, a LinkedIn-profilokat meg nem szokták csak úgy elírogatni.
Szerkesztette: Doom - 2018 jún 22


Az öröm bódottá lenne. Annó elcsábultam egy xbox 360-ra szinte csak a Red Dead Redemption miatt. Azóta meg csak részegen néha fifázunk rajta :D



Szinte szó szerint ez volt: használtan vettem egyet anno konkrétan emiatt. Aztán elborzadtam az irányítástól, és hagytam a fenébe. Bagóért továbbpasszoltam egy havernak egy hónap múlva...



Outlaws 2-t nem akar valaki PC-re barkácsolni?!



Én a Gun-t éltem nagyon PC-n, abból jött meg a kedvem a Red Dead Redemption-höz, hogy képes voltam "csak erre" boxot venni. Egyébként én túl tudok lépni szerencsére a konzolos irányításon.



Pedig kb. a Rockstar az egyetlen nagy játékfejlesztő, ami még mer belevinni kis színeseket az irányítási sémáiba, máshol csak a szokásos izé megy: "harmadik személyű akció-kaland, szóval jobb analóg a kamera, ballal mész, egyik ravasszal szemhez emelsz, másikkal lősz, az egyik oldalsó gombbal gránáte, a D-Paddel inventoryzol, a két speckó képességedet meg rábasztuk a face gombokra, mert mindenki más is úgy csinálja, szóval minek gondolkodjunk?" Működik, de így 677 ugyanolyan játék után már kurvára unalmas.

Ehhez képest a GTA-kban pl. van egy "fizikai súlya" a karakterednek, ami egy kicsit nehézkesebbé, de sokkal feelingesebbé teszi az analógos irányítást, a sprinteléshez meg folyamatosan nyomogatnod kell egy gombot. Fun, mert más, és ez így van jól. :)

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nem volt rossz az irányítási séma, de nekem addig nem volt a kezemben kontroller (joystick se a C64 óta), és sokkolt a billentyűzet/egér után. Aki amahoz szokott, annak gondolom tök jó.



Érdekes, nekem baromira nem volt nehéz az átállás egér-billentyűzetről kontrollerre, egyszerűen csak szenvedsz egy pöppet az elején, de aztán megszokod és kész, néhány óra után el is felejted, mit nyomkodsz.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



+1



A Witcher3 szerű játékoknál, akár Skyrim melee karakterrel is el lehet lenni kontrollerrel, sőt kifejezetten kényelmesebb, mint egér+billentyűzettel.

De azért van néhány olyan játék aminél nemmindegy :D.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=m3lkXogo1P0

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



FPS-t nem szeretek kontrollerrel játszani (azért ízlése legyen az embernek :D), de hidd el, hogy ennél még én is sokkal jobban doomozom kontrollerrel. A Doom pont egy olyan játék, ami egész jól passzol az analóg joystickos irányításhoz, mert főleg vízszintesen kell céloznod, és az is mindegy, hol találod el ez az ellent, szóval pl. nincs headshot. Nem kell benne precíznek lenni ahhoz, hogy bárhol eltalálj egy démont, ami betölti a fél képernyőt.

A Wolfenstein pl. már teljesen más, azt elképzelni sem tudom, hogyan lehet végigvinni a legnehezebb fokozaton kontrollerrel. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Max Payne 3-nál, ahol csak a heccsát ér valamit, milyen lehet kontrollerrel rásegítés nélkül? :DD

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Ez engem is érdekelne, de pl. a GTA 5-ben nagyon meglepődtem azon, hogy a Rockstar milyen jól megoldotta a kontrolleres célzást. A sok rásegítős opció is nagyon jó, de annyira sok különböző beállítással lehet változtatgatni az érzékenységet is, hogy egy idő után már a resegítés nélküli free aimmel is komotósabban, de pontosan tudtam lőni. Bullet time-ban (asszem az a fícsör a GTA 5-ben Michael-exkluzív) meg viszonylag könnyű is.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



(Én a Skyrimben kaptam sikítófrászt, mikor az íjjazós karakteremmel próbáltam kontrollerrel bármit eltalálni kicsit messzebbről :D. Persze a polygonos kontrollerrel doomozás kicsit túlzás, és valószínűleg azt is meg lehet szokni, vagy aki mindig is kontrollerrel játszott FPS-t annak nem fura, de én szerintem csak akkor tudnék kontrollerrel doomozni, ha nagyon muszály lenne. Így is viszonylag sokat szöszöltem mire kitapasztaltam az optimális egérérzékenységet, hogy gyorsan meg is tudjak fordulni, de még viszonylag pontosan tudjak célozni, egy analóg kontrollerrel totál esélytelen. Talán a Steam kontroller már valamelyest jó lenne gyorsabb/pontosabb FPS-hez is.)

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



ha nagyon muszály lenne

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



megint halasztják a játékot? fura, hogy nincs még rendes gameplay 3 hónappal a megjelenés előtt, infóból se sok.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!