Jelenlegi hely

Into the Breach betekintő

Utolsó bejegyzés

Into the Breach betekintő
Az Into the Breach egy tökéletes kispoén játék, ami sokszor újrajátszva is élvezetes marad. Ugyanannak a Subset Gamesnek a keze munkáját dícséri, akiét az FTL is. Ahhoz hasonlóan ezt is ízléses pixelgrafika és midi zene jellemzi, de ez körökre osztott.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=tnURf37cXdQLogikai játék. Adott három mech, mindegyik más eszközökkel felszerelve, ezekkel kell a bogárszerű idegenek (Vek) támadásától megvédeni a városokat, és ha lehet, kiirtani őket. A Vekek is sokfélék, sokféle képességgel, ők lépnek először, majd támadni készülnek – hogy hogyan és hova, azt látni fogjuk a játéktéren. Most a mechjeink lépnek: igy elkezdhetünk elhárítani vagy elterelni a várost érő csapásokat, illetve irtani vagy éppen egymás megsebzésére rábírni az ellent. Alaposan át kell gondolni minden lépést, gyakran csak nagyon kacifántos megoldással érhető el, hogy ne szenvedjen visszafordíthatatlan sérülést a város, és mi magunk sem – olykor pedig csak csökkenteni tudjuk a kárt. Ha nagyon muszáj, visszaugorhatunk az időben a körünk elejére, de csatánként csak egyszer.
Elsősorban a háztömbökre kell vigyáznunk, mert ha ezek sérülnek, pusztul a lakosság (ez a pontszámunkat érinti), de ami még fontosabb, hogy csökken a Power Grid ereje is, márpedig ha ez nullára esik, a játéknak vége. Ha magas az érték, az azért is jó, mert nő a százalékos valószínűsége annak is, hogy néha lerázzák magukról a támadást az épületek, meg hát a végjátékra sem ártana bőven tartogatnunk belőle... Másodsorban a mechjeinket féltjük: ha elfogy az életerejük, az adott csata hátralévő részében csak ócskavasnak jók, és meghal a pilótájuk is. Pedig ők igen hasznos skilleket kapnak a játék folyamán (már egy első szintű emberünk elvesztése sem öröm, hát még egy teljesen kiképzetté). 


Ezt a karikatúrát a játékban hozandó döntésekről Strato mester találta. :-)

Ezen felül minden csatatéren van valami plusz feladat is, ami megnehezíti az életünket, de új lehetőségeket kínál, és ha sikerül megoldani, jutalmakat jelent. Ilyen például egy lerombolandó gát, ami ha átszakad, a víz elsodorja a közelépen lévő Vekeket, vagy egy erőmű, ami nehezen védhető pozícióban állandó céltáblája a bogaraknak, de ha megvédjük, növeli a Power Grid értékét...

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=oaiFvuWsfy8A csatatérre olykor időkapszulák hullanak, amiket megmentve értékes fejlesztéseket szerezhetünk a mechekhez. Ha egy egész szigetet megtisztítunk, szintén ilyeneket vásárolhatunk a csaták során felhalmozott pontjainkból. A mechek fejlesztett reaktort kaphatnak, amivel új rendszereket üzemelhetnek be, vagy a meglevők plusz képességeit nyithatják meg. A maradék pontokból pedig valamelyest kijavítgathatjuk a Vekek tépázta Power Gridet.
Aztán nekiveselkedhetünk a következő szigetnek, ahol számottevően erősebb bogarak várnak ránk. Legalább két sziget kipucolása után megpróbálkozhatunk a végső küldetéssel – minél több szigeten fejlődtünk, annál hatékonyabban vehetjük fel itt a harcot, de annál ádázabbak a bogarak is.
Akár győzünk itt, akár elbukunk, a háború bármelyik pontján, egy pilótánkat visszaküldhetjük az időben, így egy pici előnnyel kezdhetünk a következő játékba. Ezen felül különböző achievementek teljesítésével újabb mech csapatokat nyithatunk meg, akik teljesen másképpen harcolnak, mint a többi – ezzel is növelve az újrajátszás élményét.
Megint egyszerű de nagyszerű kis játék született a Subset Gamestől, örülök neki, és várom a következőt!

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=awHepFu-YBk
Szerkesztette: Strato - 2018 már 12


Nem csipázom a pöccre kiszámolt helyzeteket (anno az Incubation alatt kiégtek a vonatkozó szerveim), szóval szerintem ezzel a játékkal kivárok egy akciós mobil portot.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



hogy tudtam, hogy ki fog kerülni a főoldalra ez a leírás :)
gz amúgy

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Köszi :-)


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Az Incubationben addig okés volt, amíg a puzzle-et kellett összerakni, hogy adott kör alatt lezongorázd a lépéseket. A végén viszont átment luck & errorba. Például amikor limitált lőszerrel kell limitált kör alatt egy karakterrel egy sereget kiirtani, az már nagyon kevéssé szólt a taktikáról.

Sors bona, nihil aliud.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!